Kiskunhalasi járványkórház főigazgatója: Szeged gócponttá vált

Szepesvári Szabolcs szerint a 150 fő befogadására alkalmas kiskunhalasi járványkórház rövid időn belül megtelhet. Úgy véli, Szeged és Kecskemét gócpontokká vált.

Jelenleg több mint száztíz középsúlyos vagy súlyos állapotú koronavírus-fertőzöttet kezelnek a kiskunhalasi mobil járványkórházban – közölte a baon.hu kérdésére Szepesvári Szabolcs, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház a Szegedi Tudományegyetem Oktatókórházának főigazgatója.

Azt mondta, amennyiben ilyen mértékben növekszik a betegek száma,

a három megyét ellátó, százötven fő befogadására alkalmas járványkórház rövid időn belül megtelhet.

Az október 1-én megnyílt járványkórház 40 ágyas intenzív részlegén jelenleg 16 beteget kezelnek. Szükség esetén 32 ággyal tudják bővíteni az intenzíves kapacitásukat, de ahhoz a szakképzett személyzet létszámát is növelni kell. A járványkórházban jelenleg a halasi kórház személyzete mellett Bajáról, Kecskemétről, Kalocsáról, Kiskunfélegyházáról, Szegedről, Orosházáról és Békéscsabáról is dolgoznak átvezényelt orvosok és ápolók.

A Halas Tv-nek is adott interjút a főigazgató, melyben arról beszélt, a kiskunhalasi kórházban most nem működik a reumatológiai osztály, de az nem derült ki egyértelműen, miért volt szükség a kórtermek kiürítésére. A televíziós beszélgetésben csak utalásokat tett a Kiskunhalasi Semmelweis Kórházat irányító Szepesvári Szabolcs, hogy itt helyezik el az ország más pontjairól idevezényelt ápolókat és nővéreket.

Az interjúban arról is beszélt, hogy a Kiskunhalas közeli nagyvárosok, Szeged és Kecskemét gócpontokká váltak, ahol járványügyi szempontból indokolt volna már az utcán is maszkot viselni.

(hvg.hu)

KecskemétKiskunhalasKoronavírus-világjárvány (COVID-19)Szeged