Kiderült, ki nyerte a vásárhelyi kadétiskola gigatenderét

Miközben „Magyarország a béke pártján áll”, a kormány egyre jelentősebben vesz részt a diákok honvédelmi képzésében. Úgy tűnik, hogy méreténél fogva a középszintű honvédelmi oktatás egyik fellegváraként fog funkcionálni a hódmezővásárhelyi kadétiskola.

Az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetményben először 6200 négyzetméteres épületről volt szó, de azóta felülírták a tervet, már 14 220 négyzetméteres új kollégiumot és iskolát, valamint Innovációs Központot kell majd tető alá hoznia a nyertes kivitelezőnek – vette észre az mfor.hu.

A július 10-én meghozott döntés után, az augusztus 23-án aláírt szerződés szerint a nettó 8 milliárd 597 millió 599 ezer 931 forintos megbízást nem más, mint az Épkar Zrt. nyerte meg. A kiírásra 9 cég pályázott, de nem részletezték a többi nyolc cég kilétét, csak azt, hogy a bírálati szempontoknál a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást vették figyelembe.

A budapesti székhelyű cég tavaly az elmúlt öt év legjobb számait produkálva 27,7 milliárd forintos árbevételt, valamint 4,4 milliárd nyereséget produkált. A cég tulajdonosa a Szeivolt Holding Vagyonkezelő, Szeivolt István és felesége jelenleg Magyarország 75. leggazdagabb vállalkozó családja.

A cég számtalan kormányközeli megbízása között található például az Operaház felújítása, a tatabányai multifunkcionális csarnok, a budapesti atlétikai stadion, vagy a József Attila Színház, amelyet Mészáros Lőrinc gyerekeinek a cégével, a Fejér-B.Á.L.-lal nyert el. A Mészáros-céggel való közös indulás a tendereken egyébként lassan bevett formula, régóta együtt pályáznak és dolgoznak.

CorvinHódmezővásárhelyhonvéd középiskolaKalmárköltözésközbeszerzésKratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium