Két holttestet találtak egy szegedi társasházban

Egy férfi és egy nő holttestét találták meg szombat hajnalban Szegeden, Felsővároson, egy Dankó Pista utcai társasház egyik lakásában. A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint idegenkezűség gyanúja felmerült, a nyomozók vizsgálják az eset körülményeit. Emberölés bűntettének gyanúja miatt indult eljárás.

A bűncselekmény egy hatlakásos, kétszintes társasház egyik földszinti lakásában történt. A saroképület egyik utcafrontját kordonnal vették körül a rendőrök. A lakásnál fehér kezeslábasba öltözött helyszínelők dolgoztak kora reggeltől kezdve – tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.

A szomszédok szerint a lakást egy külföldi, Távol-Keletről származó, harmincas éveiben járó nő bérelte, akinek egy hasonló korú magyar barátja volt. Az MTI információi szerint a rendőrség nem keres elkövetőt.

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság az ügyben emberölés bűntettének gyanúja miatt indított eljárást.

emberölésgyilkosságSzegedtársasház