Kést rántott, de megbotlott egy karácsonyfatalpban

A 76 éves asszony – tévesen – azt hitte, hogy unokája gyilkosának apja az egyik budapesti piacon árulja a fenyőket. Előbb szóváltásba keveredett vele, majd ráncigálta. Az asszonnyal lévő 64 éves férfi ekkor kést ragadott, hogy leszúrja a fenyőárust. Csakhogy felbotlott egy karácsonyfatalpban.

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és végrehajtandó börtönbüntetést indítványozott egy férfi ellen, aki késsel akart ölni egy budapesti piacon, azonban támadását meghiúsította, hogy elesett egy karácsonyfatalpban. A férfi garázda élettársa is vádlott.

A vádirat lényege szerint egy 76 éves nő unokája 2023 novemberében emberölés áldozata lett. A nő és 64 éves élettársa úgy értesültek, hogy a bűncselekmény feltételezett elkövetőjének az apja egy budapesti piacon fenyőfát árul. A nő és a férfi elhatározták, hogy az apát felelősségre vonják. 2023. december 23-án, reggel, a piacra mentek, ahol tévesen az elkövető rokonainak hitt – a valóságban azonban vele semmilyen rokoni kapcsolatban nem álló – nőt és férfit hangosan szidalmazni kezdték és megfenyegették, hogy családjukkal is végeznek, majd rájuk támadtak és dulakodtak. A 76 éves nő ráncigálta a fenyőt árusító férfit, aki megpróbált kibújni a fogásból, mivel azonban a nő nem engedte el, a sértett magával húzta. Ezt látva a 64 éves férfi elővett egy kést és a férfi életét fenyegetve futott felé. A sértettet kb. 3 méterre megközelítve azonban megbotlott egy felborult karácsonyfatalpban és elesett.

Ekkor a helyszínen tartózkodók kivették a kést a férfi kezéből, őt feltartóztatták, majd értesítették a biztonsági szolgálatot, utóbbiak pedig a rendőrséget. A férfi még ekkor is erőszakosan viselkedett, a rendőrök kiérkezéséig tovább fenyegette a sértetteket, valamint az őt visszatartó személyeket.

A Fővárosi Főügyészség a – letartóztatásban lévő – férfit emberölés előkészületének bűntettével, a nőt garázdasággal vádolja a Fővárosi Törvényszék előtt. A főügyészség a férfival szemben börtönbüntetés, a nővel szemben végrehajtásában felfüggesztett fogházbüntetésre ítélést indítványozott vádiratában.

árusgyilkosságkésnyugdíjaspiac