Későn riadt, aztán hazardírozott a HVSC

Győzelmével bebiztosíthatta volna a bajnoki hatodik helyezést a vízilabda másodvonal nyáron 12 csapatosra szűkített, kiegyensúlyozott mezőnyében a vásárhelyi gárda, ám elszalasztotta a lehetőséget.

HVSC – VIWA 9-9 (2-5, 3-0, 2-0, 2-4)

Szabó Tamás vezetőedző: – Nagyon csúnyán belealudtunk a mérkőzésbe, nem koncentráltunk eléggé, valamint nagyon gyengén védekeztünk, ennek köszönhetően az ellenfél 0-5-re ellépett tőlünk a 6. percre… Ezután időt kértem, kicsit indulatosan próbáltam helyre tenni a fejeket, kapust cseréltem, ezt követően álomszerűen játszottunk. Nagyon motiváltan keményen védekeztünk, elöl pedig sikerült megtörni a VIWA védekezését. A negyedik negyed 3. percében 7-5-re már mi vezettünk, ezt követően elég volt egy-két rossz helyezkedés, és visszafordította ellenfelünk a mérkőzést. 8-9-es állásnál 17 másodperccel a vége előtt időt kértem, kockáztattunk, előre toltam a kapust, és ez kifizetődött, 2 másodperccel a vége előtt sikerült egyenlíteni. Mivel ellenfelünk ezzel lejátszotta az összes mérkőzését és két ponttal van előttünk, a feladatunk adott: a maradék 3 fordulóból legalább egyet meg kell nyerni a 6. helyhez, ami nem lesz könnyű ismerve a sorsolásunkat, ugyanis játszunk még a 2., 3. és a 4. helyezettel, de mindent megteszünk, hogy ez sikerüljön!

A HVSC május 8-án játszik legközelebb, a vendég a Szombathely lesz.

HVSCvízilabda