Kerékpározás, fotókiállítás, szalonnasütés – átadták az idén megépült járdákat

Mintegy 200 millió forintot költött idén járdákra az önkormányzat, megújult a Kistópart utcai, a Hódtó utcai, az Oldalkosár utcai járda és a Kertvárosban megújítottak több szakaszt is. Most a kész járdákat kerékpárral járták végig, majd az Európa Parkban fotókiállítás és szalonnasütés keretében ünnepeltek.

Közös biciklitúrával, fotókiállítással és szalonnasütéssel ünnepelték meg kedden délután az elkészült járdákat, amelyre 2024-ben az önkormányzat mintegy 200 millió forintot költött. Azokat a nagyon rossz állapotú járdákat újították meg, amelyekhez az elmúlt 50-60 évben nem nagyon nyúlt senki.

Hegyi Endre az épülő kertvárost gyermekkori otthonának ablakából kísérte figyelemmel anno, és első fotóin meg is örökítette azt. Ezekből a fotókból állítottak össze egy sorozatot, amin sokan felfedezték egykori kedves helyeiket és azonosították be az egykori lakókat.

A ’70-es, ’80-as évek kertvárosát bemutató fotókiállítás megtekintése után az Európa Park sütögetőjét is kihasználták, szalonnázás közben pedig jó hangulatú beszélgetéseknek, találkozásoknak lehettek tanúi a résztvevők.

átadóEurópa ParkfotófotókiállításHegyi EndreHódmezővásárhelyjárdafelújításMárki-Zay Péterszalonnasütésünneplésvásárhelyi hírek