Kedden kiderül, meddig tart még a veszélyhelyzet

A veszélyhelyzet megszűnésérül, az örökbefogadás könnyítéséről is szó lesz.

Két napot ülésezik az Országgyűlés a jövő héten. A képviselők hétfőn azonnali kérdéseket tehetnek fel a kormány tagjainak, míg kedden a koronavírus-járvány miatt hirdetett veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényjavaslatról szavazhatnak.

A hétfői ülés 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. A házelnök napirendi javaslata alapján az interpellációkra egy óra, az azonnali kérdésekre két óra, míg a kérdésekre 30 perc áll rendelkezésre.

Kedden délelőtt 10 órától Nagy Imre és mártírtársai újratemetésére emlékeznek a képviselők, a napirend előtti felszólalásokat pedig határozathozatalok követik.

A Ház tizenkét előterjesztésről szavaz. A parlament ekkor vonhatja vissza a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényt és hívhatja fel a kabinetet a veszélyhelyzet megszüntetésére. Szintén a járvánnyal összefüggésben várható döntés az egészségügyi készenlét intézkedéseiről, valamint az idei költségvetés módosításáról.  A képviselők szavaznak még az örökbefogadások könnyítéséről, a különleges gazdasági övezetről és elfogadhatják a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulójára emlékező, A nemzeti önazonosság védelméről címet viselő politikai nyilatkozatot.

(MTI)

Országgyűlésszavazásülésveszélyhelyzet