Lázár Jánosnak szíve joga akárkit – munkatársát, rokonát, barátját, szomszédját – a mártélyi választópolgárok figyelmébe ajánlani, egyúttal támogatásáról biztosítani. Bevetett szokás a politikai kampányokban, hiszen a támogató személyiség igazodási pont azok számára, akik az urnákhoz járulnak, segíti a döntésüket, hogy a szavazólistára került nevek közül melyikhez húzzák oda a keresztet.
De hogy abban mi a támadás, hogy a sajtó leírja, a nevezett jelöltjelölt miféle munkakapcsolatban állt Hódmezővásárhely országgyűlési képviselőjével, mármint hogy sofőrje volt, azt csak az a független sajtóorgánum tudhatja Vásárhelyen, ami szerint lapunk „gőzerővel nyomja a politikát a mártélyi választásba.” E magasröptű gondolat alapján a politikának, a közügynek meg egy önkormányzati választásnak nincs közös halmaza, nem fér össze, két külön dimenzió. A szerző megjelölése nélkül közölt szerkesztőségi cikk oda lyukad ki, hogy az az egyébként nem cáfolt információ – miszerint a kormánypárti honatya favoritja egyébiránt gépkocsivezető volt – beavatkozás a mártélyi választásba.
Ezek szerint szinte karaktergyilkossággal ér fel, ha valamelyik politikai pozícióra pályázó aspiránsról kiderül, mi volt korábban a foglalkozása.
A szerzemény már-már sztratoszférát súroló eszmefuttatása, hogy „egy polgármester-választás a mai gazdasági körülmények között nem politikai kérdés, sokkal inkább racionális döntés.” De ha valóban az ésszerűséget várja el a mártélyiaktól a névtelen publicista, miért nem jár jó példával előttük. Kár a karaktert így pazarolni.