Karácsonyra bajba kerülhetnek az állatvédők

Másfél hónapot tudott kihúzni segítségkérés nélkül a Hódmezővásárhelyi Állatvédők Egyesülete. Alig két hónap maradt hátra az évből, ám veszélybe került a működésük és, ha nem kapnak segítséget, karácsonyra minden tartalékuk elfogy.

Összesen száz nyolcvanezer forintot kell összegyűjteniük annak érdekében, hogy a novemberi hónapban megvásárolhassák az állateledeleket, a beteg állataik részére a gyógyszereket és kifizethessék az állatorvosi számláikat. Balogh Ernő, az egyesület elnöke úgy fogalmazott, hogy teljesen kilátástalan a helyzetük. Igaz, az adó 1% felajánlásuk idén több volt, mint az előző években, de sajnos a kiadásaik is. Alig másfél hónapot tudtak kihúzni
úgy, hogy ne kérjék az állatbarátok segítségét és támogatását. Most kénytelenek újra így tenni, mert ha felemésztenek minden forintot, karácsonyra be kell zárni a menhelyet és fel kell függeszteni a működést.

Nagyon szeretnének legalább egy 4 órás alkalmazottat, de erre végképp nincs pénz – fogalmazott az elnök. Hozzátette továbbá, hogy az utóbbi hetekben egyre több támadás érte az egyesületet amiatt, mert egy-egy balesetes állatot nem tudott fogadni. Sem pénz, sem humán erőforrás nem áll jelenleg a rendelkezésre ahhoz,
hogy egy komoly, intenzív ellátást igénylő állatot fogadhassanak. „Sohasem voltunk felelőtlenek, állati életekkel nem játszunk” – szögezte le Balogh Ernő.

A maroknyi önkéntes csapattal működő egyesület egyébként jelenleg is nagy intenzitással ivartalaníttatja a városban élő, kóbor, gazdátlan cicákat. Egyik legeslegfontosabb küldetésük. Vallják: Az igazi állatmentés a megelőzés! Aki adományt juttatna el a szervezet védencei számára az a 10700158-67637539-51100005-ös számlaszámra tudja eljuttatni felajánlását. Bővebb információ az elnok@hmvhelyiallatvedok.eu címen kérhető.

állatvédelemHódmezővásárhelysegítség