Karácsony Lázár Jánosnak: Ennyi erővel megkérhetne arra is, hogy takarítsam ki a kastélyát

Lázár János közösségi oldalán drámai videó kíséretében arra szólította fel Karácsony Gergelyt, hogy szállíttassa el a Rákosmezőn felhalmozódott mintegy 3000 köbméter szemetet. Karácsony frappáns válaszában kitért arra, hogy egyelőre a terület az államé.

„Napi abszurd: Lázár János miniszter beszólt, mert szemetes a Rákosrendező, ami még az államé. Ha már megszólított, válaszoltam” – írja Facebook-oldalán Karácsony Gergely.

Tisztelt miniszter úr, ennyi erővel megkérhetne arra is, hogy takarítsam ki a kastélyát. De talán azt azért meg tudja oldani

– folytatja a Facebook-posztot. A főpolgármester Lázár János pár órával korábbi bejegyzésére válaszolt, amelyben az építési és közlekedési miniszter Karácsonyon kérte számon a Rákosrendezőn felhalmozódott 300 ezer köbméter szemetet. Lázár szerint ugyanis a budapesti városvezetés dolga lenne, hogy ezt a szemetet eltüntesse.

A főpolgármester posztjában azt írja, mivel a terület egyelőre az államé, a kormánynak, pontosabban Lázár minisztériumának kellett volna intézkednie a takarításról is, a kármentesítésről. „Ezt korábban még miniszter úr is értette, hiszen volt kedves ezt meg is ígérni, aki feljebb görget az oldalán, meg is találja talán. Aztán cselekvés helyett mostanra erre a Facebook-posztra futotta. Igazán kár” – írja Karácsony.

A főpolgármester posztjában hangsúlyozza, hogy a főváros él a Rákosrendezőre vonatkozó elővásárlási jogával, a birtokba kerülés után tényleg az ő feladatuk lesz a szemét elszállítása.

Bízom benne, sok budapesti fog hozzánk csatlakozni ebben a munkában, miniszter urat is várjuk, minden dolgos kéznek jut majd feladat.

Karácsony sajnálja, hogy Lázár az utolsó pillanatban visszamondta a Rákosrendezővel kapcsolatos tárgyalásukat, ugyanakkor reméli, hogy amit a kormány az arab beruházók felé az adásvételi szerződésben vállalt, azt teljesíteni fogja a főváros felé is.

Mielőtt a kormány eladta a dubaji Eagle Hills Csoportnak, Rákosrendező a MÁV-hoz, tehát Lázár János minisztériumához tartozott. A MÁV Zrt. január közepén jelentette be, hogy Lázár János 10 pontos közlekedésjavító csomagja olyan sok forrást igényel, hogy egyszerűen nem marad pénz a terület kitakarítására. A vállalat így „nem végez majd kármentesítési, bontási és hulladékelszállítási tevékenységet, a terület – vasútüzemtől elválasztott része – várhatóan a jelenlegi állapotában kerül értékesítésre”.

Karácsony GergelykastélyLázár JánosRákosrendező