Kalászosok: a mennyiségre és a minőségre is kihat a száraz és meleg időjárás

Teljes kapacitással aratnak a vásárhelyi gazdák. A számok azonban elszomorítóak: 60%-kal kevesebb búza termett a földeken, mint tavaly, számolt be a terméshozamról a Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgatója. A drasztikus csapadékhiány az árpában is érezteti hatását, ott 40%-os a kiesés. Január óta mindössze 85-100 mm csapadék hullott a város környékén, ezzel magyarázható, hogy a felére zuhant a hozam. Az árpa minősége nem marad el a megszokottól a búza viszont 20%-kal rosszabb, mint 2021-ben.

Két hete tart az aratás a tritikálé tábláknál, sőt, hamarosan be is fejezik azt. Ezt a növényt csak július második felében szokták betakarítani, ám a szokottnál melegebb és szárazabb időjárás ezt a rendet felborította.

Már tavaly is kevés csapadék esett, és idén az ebben a térségben leesett 85-100 mm katasztrofális következményeket vetít előre, nyilatkozta a vásárhelyi TV-nek Kurusa Tamás, a Hód-Mezőgazda Zrt. vezérigazgató-helyettese.

Hódmezővásárhely határában 750 hektár kalászost termeszt a Hód-Mezőgazda Zrt, 350 hektár árpát, 250 hektár búzát és 150 hektár tritikálét. Minden növény esetében az várható, hogy a tavalyi eredményeket nem közelítik meg. Az őszi árpának a tavalyihoz képest 60%-os terméshozama lesz, az őszi búza még drasztikusabban csökken, a tavalyi évinek körülbelül a 40%-át fogja hozni, mondta Kurusa. A tritikálét ezen a hétvégén takarították be, annak értékelését később fogják elvégezni.

Az őszi árpa minősége egyébként jó, a búzáé viszont 20%-kal alulmúlta a tavalyi év eredményét.

aratásHód-Mezőgazda Zrt.mezőgazdaság