Körülbelül 180, elképesztően sokféle (könyv, kacsa, farkas, asszony/lány, kerekded és szögletes) butellát vonultat fel a Tornyai János Múzeum szombaton délután 4-kor nyíló tárlata.
A Tornyai János Múzeum 360 darabos butella gyűjteményének valamivel több, mint a felét mutatja be a szombaton délután nyíló tárlat, melyre magángyűjtőktől és a szentesi múzeumtól is kaptak kölcsön olyan darabokat, amelyek kuriózumok és melyek nem lelhetők fel a vásárhelyi gyűjteményben.
– A legidősebb, jelenleg ismert butella is bemutatkozik itt, melyet a szentesi Koszta József Múzeumtól kaptunk kölcsön a kiállításra. Viszont ez is Vásárhelyen készült, hiszen Vásárhelyen születtek a butellák, összefüggésben azzal, amikor mindenki számára lehetővé vált a pálinkafőzés, s a tanyásodás idején a tanyák mellett megjelentek a gyümölcsfák – árulta el a tárlat pénteki sajtóbejárásán Terendi Viktória kurátor, néprajzkutató.
A kiállításon látható majd néhány igazi különlegesség. A legrégebbi butella 209 éves, 1816-ban készült ahogy azt szépen fel is tüntette annak idején az azt készítő fazekas. De van könyv, kacsa, farkas, kos, menyecske alakú is, jól tükrözve a kor, illetve a megrendelő kívánságait.
– A vásárhelyi tálas mesterség jellegzetességei köszönnek vissza a butellákon is, azok színvilága, díszítése formája összességében inkább azt a stílust hozza, amit az összes többi kerámiatárgy is, amit itt készítettek Vásárhelyen. A stílusbeli fejlődéseknek, átalakulásoknak a nyomait láthatjuk, ahogy haladunk előre az időben. A kezdeti időszakban inkább csak a dátumot tüntették fel rajtuk, vagy egy-egy karcolt motívum látszik és inkább a máz színezettsége az, ami különlegességet jelent. A lottyantott díszítésnek nevezett mázöntési forma is jellegzetes volt, de az ujjal rávitt díszítések is megtalálhatók. Ezek később aztán kevésbé voltak már jellemzőbbek, hiszen már inkább egyöntetűre színezték a butellákat, melyeket karcolásos díszítéssel, illetve az írókával is dekorálták. Így követhető nyomon a tálas-mesterség változása – világított rá az összefüggésekre.
A butellákat jórészt egyedi megrendelésekre készítették, de sorozatban gyártva az egyszerűbbeket a piacokon is árulták. Kezdetben kerekre korongozták, majd korongozás után laposra nyomták. De volt a búfelejtő butelláknak egy könyv alakú korszaka is. Mondva csinált edényeknek nevezték őket, mert a legtöbb esetben ajándékba szánták, vagy magának szánta azt egy-egy férfi. Illetve családonként akár kettő-három, vagy még több is volt.
A butellák nem dísz, hanem használati tárgyak voltak, s bizony szó szerint szájról-szájra jártak főleg a férfiak körében, hiszen a pálinka kóstolása is közösségi tevékenységnek számított.
– Az osztrák és cseh üvegbutellák már a XVIII.században megjelentek Magyarországon, de nagyon drágák és nagyon törékenyek voltak, azaz a hétköznapi ember nem igazán engedhette meg magának. Ezért aztán nagyon jól jött, hogy a vásárhelyi fazekasok olyan butellákat tudtak készíteni, melyek nem csak funkciójában, hanem kulturális jelentőségükben is nagy hatásúak lettek. Mind a saját korukban, mind pedig később. Hiszen ma is elsősorban már mind kulturális értéket viselnek. A rajtuk olvasható versekből nagyon sok mindent meg lehet érezni abból, milyenek voltak elődeink. Ráadásul a vásárhelyi butellák terjedtek el a tőlünk északabbra fekvő területeken, vagy Erdélyben is – mondta a kurátor.
Aki elmegy a megnyitóra, az nem csak a búfelejtő butellák sokszínűségére csodálkozhat rá, de Plohn József fotói segítségével az egykori vásárhelyi fazekasok műhelyeibe is bepillanthat.
A múzeum gyűjteményében lévő butellákat Molnárné Balázs Zsuzsa restaurátor nagy gonddal, de észrevehetetlenül kiigazította, ügyelve, hogy azok megőrizzék saját „patinájukat„.