Jól indult a futsal szezon a HFC U15-nek

Három mérkőzésből hármat megnyert Bánfi Edvin csapata a Csongrád-Csanád megyei futsal U15 „C” csoportjának nyitányán Mindszenten – adta hírül oldalán a Hódmezővásárhelyi FC.

Mocorgó UFC – HFC U15 II. 1-20
Gólszerzők: Szekeres, ill. Erőss 4, Verók 4, Molnár 4, Kovács H. 3, Csanki 2, Torzsa, Mucsi, Kovács M.

HFC U15 II. – Szőreg RSE 5-3
Gólszerzők: Erőss 3, Verók, Mucsi, ill. Czibere, Geiger, László.

HFC U15 II. – Szentesi Kinizsi SZITE 7-6
Gólszerzők: Csanki 3, Erőss, Mucsi, Molnár, Verók, ill. Pálinkó 4, Nánássy, Fűri.

Bánfi Edvin: ,,Jól játszottunk mind a három mérkőzésünkön az első fordulóban, így az élről várjuk a folytatást, de addig is a megérdemelt pihenőnket töltjük. Ezzel a futsal fordulóval szépen lezártuk az amúgy is nagyszerűen sikerült évünket, amelyhez maximális gratulációm a gyerekeknek, mert nagyon szép játékot és eredményes mérkőzéseket tudtunk folyamatosan játszani és itt megragadnám az alkalmat, hogy az U14-es korosztály nevében megköszönjem a szülőknek, hozzátartozóknak és a szurkolóknak a folyamatos bíztatást, szurkolást! Boldog ünnepeket kívánunk mindenkinek, hajrá HFC!”

HFClabdarúgásutánpótlás