Jogtalanul elvitte más autóját – majd össze is törte azt

Nyomozás indult annak a férfinak az ügyében, aki jogtalanul használt egy autót, majd balesetet szenvedett vele.

A megalapozott gyanú szerint 2023. november 15-én egy férfi elvitt egy autót a sértett mindszenti háza elől, majd Szentes felé indult. Útközben azonban elvesztette az irányítást a jármű felett, az árokba hajtott, az összetört kocsit pedig otthagyta. 

A rendőrök azonosítottak egy 21 éves mindszenti lakost, akit előállítását követően gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon. Kiderült, hogy korábban szintén a tulajdonos tudta nélkül, jogtalanul használt egy másik gépjárművet is.

Jármű önkényes elvételének bűntette miatt indult ellene eljárás.

Forrás: police.hu

autóbalesetHódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságjármű önkényes elvétele