Jégpályát álmodott Vásárhelyre Solti Viktor

Tapasztalata szerint komoly igény lenne Hódmezővásárhelyen a jeges sportokra, ezért szükség lenne állandó pályára. Belevágnak, pénzt gyűjtenek, sportolókat toboroznak.

– Azért ezt a helyet néztük ki, mert az esetleges bővítéshez megfelel a terület – mutatott körbe a hódmezővásárhelyi Aldi áruház mögötti részen Solti Viktor. Az önkormányzati tulajdonban lévő helyen állandó, több hónapon át működő jégpályát szeretnének létesíteni. A projektet a Hódmezővásárhelyi Jégkorong SE karolta fel. A város teljes mellszélességgel az elképzelés mellé állt, hallottuk tőle.

– Első lépésként edzőpályát hoznánk létre. Ez egy  20-szor 30 méteres pálya palánkkal. Az elképzelésünk  sátras, de ha sikerül, akkor egy hőszigetlelt, szendvicspaneles épületet húznánk fel kulturált öltözőkkel – folytatta az elképzeléseik részletezését. Manapság már alig van hosszú, kemény tél, a jégidő rövid, nem tud elterjedni a jeges sport, ezért lenne szükség csarnokra, magyarázta. Szeptember-októbertől áprilisig-májusig folynának rajta az edzések, jégmentes időben akár rendezvénycsarnokként funcionálhatna.

Az ötlet a Kossuth téri pályán – ezt az önkormányzat szokta felhúzni a karácsonyi rendezvények idején – erősödött meg benne. Rendszeresen kiment a kisfiával, gyakorolgatta a jégkorongos technikákat, a gyerekek körbefogták, hogy mutassa nekik is. Nagyon érdekelte őket, tapasztalta Solti Viktor, bebizonyosott tehát számára, hogy van Vásárhelyen létjogosultsága a jeges sportoknak.  Lesznek megfelelő szakemberek is, akik vállalják majd az oktatást.

– A távlati cél természetesen egy nagyobb pálya, de ehhez előbb tömegsporttá kell válnia a jégkorongnak. Az igény megvan, hiszen már most 60-80 olyan, 8-14 éves korú gyerek van Vásárhelyen, akik Makóra, Szegedre járnak műkorcsolyázni. Nagyon szeretném, ha ősszel egy sátras pálya már lehetne itt. Forrásokat gyűjtünk, jónak látom az esélyeket, mert mint látványsportág tao-támogatásra vagyunk jogosultak. Sok nagyobb vállalat felajánlotta már a tao pénzét, mások munkával, anyaggal szállnának be. Úgy vélem, 40-50 millió forintból, és ez nem elérhetetlen összeg, már egy hűtőházi minőségű, kisméretű pályát fel tudnánk állítani. Energiatakarékos lesz, az épületeket napelemmel látjuk el, a pálya fenntartása közelíteni fog a nullához.  A fenntartó, hasonlóan a stadion helyzetéhez, ahol a HFC nemrég kapta meg a létesítményt, az egyesület lesz – mutatott rá.  Első körben 8 és 10 éves korosztályban szeretnének csoportokat indítani. Ha váratlan akadály, műszaki probléma, vagy bármi egyéb adódik, legrosszabb esetben ebben az évben még a Kossuth téren edzenének. 

Solti Viktor elárulta: a kor hobbi szinten nem akadály ennél a sportnál, őt 42 évesen „kapta el az őrület”. Szegedre jár az Apafejek és Makóra a Marosi Pengék közé edzeni. Sokan nem tudják, hogy a korcsolyázásnak is hasonló terápiás hatása van, mint a lovaglásnak. – Ha pedig valaki egyszer megérzi a szépségét, soha többé el nem ereszti – osztotta meg velünk.

jégkorongjégpályaSolti Viktor