Ismét téma a vasárnapi boltzár

Most azonban az energia áremelkedése miatt és csak déltől.

Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke a Világgazdaságnak azt nyilatkozta, hogy az elszabadult áram- és gázárak miatt ma már a teljes vasárnapi boltzár is indokolt lenne. – De maradunk az eredeti célkitűzésnél, hogy a hét hetedik napján délben húzzák le a rolót az áruházak – közölte. Hozzátette, hogy a munkavállalók érdekein túl a vasárnap déli boltzárral a kereskedelmi munkáltatók sem járnának rosszul, hiszen a mostani rezsiárak mellett az őszi–téli időszakra kanyarodva nekik sem mindegy, ha hetente fél nappal kevesebbet kell hűteni-fűteni vagy egyáltalán világítani.

A vasárnapi boltzárás ügyében a KDNP 2014-ben kezdeményezett törvénymódosítást, megtiltva a bevásárlóközpontoknak és a 400 négyzetméternél nagyobb alapterületű üzleteknek, hogy vasárnap nyitva tarthassanak. A törvénymódosítás 2015. március 15. és 2016. április 23. között volt érvényben. A megszüntetéséhez az vezetett, hogy ez ügyben népszavazás kezdeményezett a Nemzeti Választási Irodánál Nyakó Zoltán (MSZP) képviselő.

Rögtön ezután a kormány megszüntette a boltzárat, megelőzve a népszavazás várhatóan neki kedvezőtlen végeredményét.

áremelkedésboltzárenergiavasárnap