Ingyennet

Még jó, hogy nem feledkezett meg a kormányzat saját nemzeti konzultációjának eredményéről, pedig a felmérésre 1,7 milliárd forintot költött.

A kormányzati portál október 9-én közölte, a kérdőíveket összesítve 1 millió 682 ezer 295 állampolgár töltötte ki. És azt is, hogy a konzultációban résztvevők közül 1 millió 576 ezer 166-an egyetértettek azzal, hogy a járvány idején az iskolás gyermeket nevelő családok és a tanárok számára legyen ingyenes az internet.

Aztán eltelt egy hónap, és november 9-én bejelentették, két nap múlva digitális oktatásra állnak át a középiskolák.

Ma pedig a kormányfő tollat ragadott, és aláírta, hogy „a helyhez kötött internet-hozzáférési szolgáltatás harminc napra ingyenesen vehető igénybe a köznevelésben és a szakképzésben, a nappali rendszerű nevelés-oktatásban és szakmai oktatásban elrendelt tantermen kívüli, digitális munkarendben működő, középfokú iskolával fennálló jogviszonyra tekintettel.”

Mondhatjuk, megérte a pénzét a konzultáció.