Indulnak a táborok a BFMK-ban

Az ár tekintetében is kedvező ajánlatuk van.

Június 20-án a BFMK újra megnyitja kapuit, így beindul a nyári táboroztatás, írta közösségi oldalán a vásárhelyi művelődési központ. Korábban úgy vélték, leghamarabb júliusban tudják fogadni a gyerekeket.

Az árakkal kapcsolatban jó híreket osztottak meg. A táborok költségeit átcsoportosítják egy pályázatba, a szülőknek így csak az étkezés költségét, azaz 7500 forintot kell fizetni. Ez azért nagyon fontos a jelenlegi helyzetben, hangsúlyozzák, mert a járványhelyzet miatt sok család nehéz helyzetbe került vagy azért, mert a szülők már az összes szabadságukat elhasználták, vagy csökkentett munkaórában dolgoztak, esetleg elveszítették a munkájukat.

A táborokra – melyből tucatnál is többek kínálnak – egyelőre az 533-317-es telefonszámon lehet jelentkezni 8 és 12 óra között, hiszen az intézmény csak június 20-tól nyit meg.

(Nyitóképünk archív fotó, forrás a BFMK Facebook oldala)

BFMKtábor