Indiába utazik Márki-Zay Péter

Másfél hét múlva Indiába utazik Vásárhely polgármestere, ahol évi rendes szabadságát tölti. Az utazásának van némi pikantériája, miután a teljes magyar ellenzék hetekig támadta Orbán Viktort kéthetes indiai kirándulása kapcsán. Márki-Zay elmondta, az ő repülőjegye már akkor megvolt, amikor még nem is lehetett tudni a miniszterelnök útjáról.

Szokásos vasárnap esti heti élőjéből értesülhetett Vásárhely közvéleménye, hogy a polgármester hamarosan szabadságra megy, és nem is akárhová, hanem Indiába utazik. „Egy mentségem van csak, […] tudom igazolni, hogy nem Orbánt másolom. Amikor ő lebukott, mert azt hazudta, hogy a meló nem állhat meg, miközben elutazott a családjával Indiába, nekem már megvolt a repülőjegyem” – jelentette ki a videóban.

Az Időben szerdai műsorában is kérdeztük a polgármestert tervezett útjáról. Elmondta, már negyven éves álma, hogy egyszer meglátogassa Indiát, most döntött úgy, hogy felhalmozódott szabadságát – húsz munkanapot – kiveszi, és négy hétre elutazik, Orbánnal szemben nem Dél-, hanem Észak-Indiába. Hozzátette:

Testőrök nélkül megyek, saját pénzből, és nem luxuskörülmények között, előre bejelentve, nem hazudozva. Én azt gondolom, hogy ez a tisztességes.

Elmondta azt is, a jövő heti közgyűlésen fogadják el a város költségvetését, amelyen még itt lesz és csak akkor fog távozni, „amikor sínre tettük az évet”. Végül mindenkit megnyugtatott, hogy a város zavartalanul fog működni ezalatt a négy hét alatt is, hiszen „jó kezekben hagyja a várost„, itt lesz két alpolgármestere, a komplett városvezetés jegyzővel, aljegyzővel, kabinetvezetővel, és – amennyiben szükséges – ő is elérhető lesz.

HódmezővásárhelyIdőbenIndiaMárki-Zay PéterOrbán ViktorszabadságVásárhelyvásárhelyi hírekVTV