Így zárnak be télre a vásárhelyi kulturális intézmények

De a múzeum, a könyvtár és az ifjúsági klub is működni fog a fűtési idényben.

– Elérte az energiaválság Vásárhely kulturális intézményrendszerét, hiszen az piaci áron vásárolja a gázt és az áramot.  Mind a kiállítóhelyeink, mind a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ (BFMK) nagyon komoly fogyasztóhelyek, ahol a színpadtechnika, a légkeverés, a fűtés-hűtés és a múzeumi terek nagyon energiaigényesek – mondta Miklós Péter. A Tornyai János Múzeum, Könyvtár- és Művelődési Központ főigazgatója hozzátette: az a döntés született a fenntartóval egyeztetve, hogy az Emlékpont és a zsinagóga melletti Magyar Tragédia 1944 kiállítóhely november 1-jétől zárja be a kapuit, a Vásárhelyi Őszi Tárlat végéig nyitva tart az Alföldi Galéria, mely így december 4-én zár be. Az adventi időszak, programok befejeztével pedig a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ is bezár.

– Nem maradnak kultúra nélkül a vásárhelyiek, hiszen változatlanul nyitva lesz a megszokott rend szerint a Németh László Városi Könyvtár és Pósa Lajos Gyerekkönyvtár és nyitva tart majd a Vásárhelyi Ifjúsági Klub is, mely átveszi a BFMK funkciói egy részét is. Itt tematikus eseményeket rendeznek majd, illetve ide telepítik át a művelődési központban tevékenykedő csoportok, civil szervezetek egy részét is. De nyitva marad a Tornyai János Múzeum főépülete, ahol kiállításokkal előadásokkal a megszokott rend szerint működik – sorolta a főigazgató.

Hogy mi lesz az ideiglenesen bezárt intézmények munkavállalóival azt hallgassa meg Miklós Pétertől:

Január harmadik hetében megtartják a Magyar Kultúra Napjáról, s egyben a BFMK felújításának 10. évfordulójáról szóló megemlékezést is. Ekkor több esemény is zajlik majd a múzeumban, köztük a Vásárhelyi Művészeti-díj átadása, a könyvtárban és a BFMK-ban is.

A téli időszak befejeződése után – a tervek szerint márciusban – valamennyi intézmény újra kinyit.

BFMKKönyvtárMúzeum