A magyarok 94 százaléka igazságtalannak és túlzónak tartja a trianoni békeszerződést, de a többség nem tudja, melyik évben történt az esemény, és mekkora volt hazánk területi, illetve lakosságszámbeli vesztesége – ez derült ki abból a reprezentatív közvélemény-kutatásból, amelynek egyik szervezője az MTA Lendület Trianon 100 Kutatócsoport volt.
Mit tud az anyaországi magyar társadalom a száz évvel ezelőtt megkötött trianoni békeszerződésről, annak vélt vagy valós előzményeiről, illetve következményeiről? Milyen ismeretei vannak a határon túli magyar közösségekről? Ezt vizsgálták egy májusi felmérés keretében a Magyar Tudományos Akadémia kutatói.
A vizsgálatból kiderült, a válaszadók 28 százalékának van a múltban a határon túlról átköltözött rokoni ága. Közel minden ötödik (18%) magyarországi magyarnak jelenleg is van olyan rokona, aki a történelmi Magyarország területén, de a jelenlegi határokon túl él, miközben a minta 2 százaléka maga is határon túl született.
A békeszerződés pontos évszámát (1920) a válaszadók 43 százaléka idézte föl helyesen. A békeszerződés hónapját és napját (június 4.) a válaszadók 30 százaléka mondta meg jól.
A történelmi Magyarország területi veszteségére vonatkozó kérdésre a megkérdezettek 10 százaléka nem tudott válaszolni, 54 százalékuk a valósnál kisebb, 5 százaléka pedig nagyobb arányt mondott – a megkérdezettek 31 százaléka adott a tényleges értékhez közeli választ.
A lakosságszámban mért csökkenést 16 százaléknyian nem akarták megbecsülni, 54 százaléknyian a valóshoz képest kisebb, 10 százaléknyian pedig nagyobb értéket mondtak – a helyes választ 20 százalék tudta.
Gyakorlatilag nincs olyan magyar, aki ne úgy gondolná, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben (94%).
A legelfogadottabb három magyarázat szerint a trianoni békeszerződéshez a háborúban győztes nagyhatalmak geopolitikai törekvései, a szomszédos országok terjeszkedési törekvései és területi igényei, valamint az első világháborús vereség vezetett. E magyarázatokat a válaszadók 70-78 százaléka tartja meghatározó szempontnak.
A legtöbben (60%) a Felvidéken jártak már a történelmi Magyarország területei közül, de a szűk többség (51%) Erdélyben is járt már legalább egyszer. Vajdaságban a megkérdezettek alig több mint harmada (35%), Kárpátalján pedig csupán ötöde fordult meg korábban. 27 százalék egyáltalán nem járt még a történelmi Magyarország határon túli területein.
A határon túli magyarság létszámával kapcsolatban is megkérdezték a kutatásban részt vevőket: tudják-e, körülbelül mennyi magyar él a négy számba vett területen. E kérdés esetében bizonyos keretek között tartották helyesnek a válaszokat a felmérés készítői. Kárpátalja esetében az 1-200 ezres, Vajdaság esetében a 2-300 ezres, Felvidék esetében a 4-500 ezres, Erdély esetében pedig az 1-1,3 milliós válaszokat fogadták el.
Az összes térségre igaz, hogy minden második ember nem tudott választ adni a kérdésre – még tippelésre sem vállalkozott. A legnagyobb arányban a kárpátaljai és a vajdasági magyarok lélekszámát mondták meg helyesen (előbbi esetben 26, utóbbiban 24 százaléknyian). A felvidéki magyarok számát 16, az erdélyiek számát mindössze 8 százaléknyian becsülték meg hozzávetőlegesen jól a válaszadók.