Szombaton délután a Serháztér utcában különleges időutazáson vehettek részt a vásárhelyiek.
A régi Serház nyugati épületszárnyának tér felőli oldalfalán 3 tábla is található. Egy, amelyik jelzi, hogy a műemlék épületegyüttes 1820-ban épült méntelepként, klasszicista stílusban. A második tábla arról tanúskodik, hogy Kalmár Zsigmond ezt az épületet bérelte Vásárhely első gépipari üzemének, melyben 60 ezer általa feltalált szelelő rosta készült 1904 és 1936 között. A harmadik tábla pedig Tornyai János festőművésznek állít emléket, aki szintén ebben az épületben kapott a várostól 1903-ban két szobát, amit műteremként használt.
Dr. Berényi Károly alpolgármester, a susáni körzet képviselője kezdeményezésére újították fel a táblákat és ezek környezetét.
Szombaton délután ünnepélyes keretek között újraavatták a táblákat.
Berényi alpolgármester köszöntőbeszédében elmondta, hogy a forrást a munkálatokhoz a Hódmezővásárhely Városáért Közalapítvány biztosította, de köszönetet mondott a Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési csoportjának, a Tornyai János Múzeum munkatársainak, kiemelve Molnárné Balázs Zsuzsanna restaurátort és minden mesterembernek, akik önkéntes munkájukkal segítettek abban, hogy az épület méltó emlékét őrizhesse városunk nagyjainak.
Nahimi Péter történész, a Tornyai János Múzeum, Könyvtár és Művelődési Központ főigazgatója beszédében egészen különleges időutazásra invitálta a közönséget. Pillanatokat villantott fel a két nagyszerű ember és az épület találkozásairól.
Kiemelte, hogy egy várost elsősorban az élet tesz várossá, nem épületek, nem emberek, hanem azok a találkozások, amelyek közöttük vannak.
A Vásárhely és vidéke 1903 szeptemberében tudósított arról, hogy a városi tanács haszonbérbe adta Kalmár Zsigmond rostagyárosnak 6 évnyi időtartamra az épület egy részét. Két hónap múlva kapta meg Tornyai János festőművész az épület két termét, amelyet műtereként használt.
Amikor az épületnek és a két fantasztikus embernek a közös élete elindult, az gazdasági és kulturális szempontból is gyors felívelését jelentette Vásárhelynek.
Kalmár Zsigmond gyára nagyon gyorsan beindult, sok embernek munkát adva. 1904-ben pedig a művészek megszerveztek egy nyári kiállítást, amely során olyan értékes tárgyakat, régiségeket sikerült összegyűjteniük, hogy ez alapozta meg később, 1905-ben a városi múzeum létrehozását.
1920-ban a románok mindent elvittek az épületből, Kalmár gyárából mindent, ami nem volt lecsavarozva, és Tornyai műtermét is kifosztották. Ekkor költözik el Tornyai az épületből. Évekkel később Kalmár Zsigmond szeretettel beszél a „régi szép időkről”.
1936-ban meghalt Tornyai János. Búcsúztatásán az hangzik el: „nem vágyott soha vezető pozícióra, mégis köré gyűltek a művészek, ő volt a Serháztéri művészkolónia szellemi vezére.”
1941-ben meghalt Kalmár Zsigmond is, akit nem csak a családja búcsúztatott, hanem a szokásoktól eltérően munkásai is. Gyászjelentésükben úgy fogalmaztak, hogy „fájdalomtól lesújtva jelentik, hogy nemes lelkű főnökük, áldozatos szívű, kenyéradó jó gazdájuk Kalmár Zsigmond rostagyáros úr november 27-én, áldásos életének 81. évében elhunyt. Alkotó életének munkateréről november 29-én, szombaton délután 3 órakor a református egyház áldása után kísérjük ki drága, jó urunkat nyugvóhelyére a római katolikus sírkertbe. Hálás szívünk kíván neki csendes nyugalmat a magyar föld ölén, nemes emberi lelkének pedig örök üdvösséget az egekben. ”
Egy város megismerését a történetek teszik teljessé. A történetektől válnak élővé a városok, emelte ki Nahimi Péter beszédében, hangsúlyozva, hogy a több mint kétszáz éves épület gazdag múltja okán, reméli, hogy az épület újra bekerül Vásárhely vérkeringésébe.
Az újra-avatott tábláknál Márki-Zay Péter polgármester és Berényi Károly alpolgármester helyezték el a megemlékezés koszorúit. Az eseményen részt vettek Kalmár Zsigmond leszármazottai is.