Hatvankét éve érettségizett öregdiákok meséltek a múltról a 11-12. osztályos tanulóknak ma délelőtt a Bethlen Gábor Református Gimnázium könyvtárában, ahol az is kiderült, a szeretet gravitációja tartja össze az iskola diákjait.
Simon Ferenc tanár úr vevő volt Domokos Tamás öregdiák ötletére, hogy ha már 60 éves érettségi találkozót tart az 1962-ben maturált egykori IV. a. osztály, akkor a volt diákok osszák meg tapasztalataikat a mostani bethlenesekkel.
A ma délelőtt a gimnázium könyvtárában tartott rendhagyó órán Domokos Tamás, Bernád István, Szabó Ilona, Králik Istvánné Bodré Zsuzsa és Fehér Gabriella meséltek az egykori diákkorukról, majd későbbi életpályájukról.
– Az életem itt eltöltött négy éve volt az, amire mindig visszagondolok, s ami meghatározta, azt, hogyan tudok továbbmenni, s menyire tudom a céljaimat, vágyaimat teljesíteni. Sokat számított, mennyi inspirációt kaptam az iskolában, de az is, hogy a második emeleti ásványgyűjtemény hatására kezdtem vonzódni a kémia iránt. Ezt erősítette meg bennem a kémia órán Körtvélyessy, a fizikán pedig Szabó tanár úr – mondta Domokos Tamás. Aki diák korában Karády tanár úrtól örökölt egy csillagászati könyvet, majd egy csigagyűjteményt is, ami szintén felkeltette a figyelmét. Érettségi után nem véletlen jelentkezett kémia-fizika szakra.
– A kémia mindig a szívügyem volt. Egyszer az egyik osztálytársammal, Samu Jánossal nitroglicerint gyártottunk, s kimentünk robbantani a Tisza árterébe, de csak azért, hogy kipróbáljuk – tette hozzá, megerősítve a diákok körében évtizedekig kerengő legendát. Domonkos Tamás végül kémiából summa cum laude doktorált. Azt mondja, ma is bethlenes szép emlékeiből él.
– A mi osztályunk volt az első orosz tagozatos, aminek egyébként nem mindenki örült – árulta el Králik Istvánné Bodré Zsuzsa agrármérnök. – Minden nap volt oroszunk, még a szombati tanítási napokon is. Ráadásul orosz órán nem nagyon lehetett magyarul megszólalni. Nekem oroszból főleg csak hármasaim voltak, de az egyetemen abból éltem, amit a gimnáziumban tanultam Krékits tanár úrtól.
– Vannak olyan egykori osztálytársaim, akikkel ma is szinte napi kapcsolatban állok. Telefonálunk és meglátogatjuk egymást, de tartottam a kapcsolatot azokkal is, akik elmentek az országból – mondta Bernád István öregdiák, akit az akkori igazgató – származása miatt – nem javasolt továbbtanulásra, annak ellenére, hogy a fia legjobb barátja volt. Ezért előbb különböző foglalkozásokat űzött, majd aztán mehetett jogi egyetemre. – A gimnázium arra tanított, hogy dacolni kell mindennel. Ehhez olyan tanárok voltak, akik segítettek, elmondták a kulisszatitkokat, sokszor felnőtt számba véve. A gimnázium arra is megtanított, hogy érdemes nagyon sok mindennel foglalkozni.
Simon Ferenc szerint az iskola csodája ez az időhíd, melynek a találkozó résztvevői részesei lehettek. – Kaptam egy emailt, hogy az ’62-ben érettségizett IV. a. osztály tagjai ma tartanak érettségi találkozót, s kaptam az ötleten, hogy megteremtsük az időhidat a mostani 11-12-es évfolyam és a hatvan évvel ezelőtt érettségizettek között. Ez a hatvan esztendő, ami az egykori érettségizettek és a mai fiatalok közt meghúzódik, a 300 éves Bethlen létezésének egyötöd idejét jelenti.
A pedagógus úgy véli: a Bethlen csodája, hogy az iskola nem csak tégla és malter, de lélek is, ami nagy összetartó erőt jelent: egy láthatatlan nagy szeretetközösséget, mely látható módon is megnyilvánul.