Idén nem lesznek szóbeli érettségik

Csak ott, ahol nincs írásbeli, vagy azoknak, akiket felmentettek alóla.

„Felére csökkentjük a vizsgaesemények számát, csak írásbeli érettségi lesz” – jelentette be Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár az operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján az Index cikke alapján. Mint írják: mivel Magyarországon az érettségi a felvételihez is szükséges, az oktatási akciócsoport azt javasolta, ha van rá mód, szervezzék meg a vizsgát.

Javaslatuk szerint az előrehozott, valamint az érettségi bizonyítvány megszerzése előtti szintemelő vizsgákat törölni kell, ez 30 000 jelentkezést érintene, így legfeljebb 73 000 érettségiző maradna. Azt is javasolják, aki nem felvételizik idén, az leérettségizhet jövőre is.

Aki viszont érettségizik idén, annál a szokásosnál jóval kevesebb kontaktusra törekszenek. Ezért egy helyiségben maximum tíz vizsgázó lehet és legalább másfél méterre ülnek egymástól. Hozzátette: az írásbelihez jóval kevesebb ember kell. Ott lesz csak szóbeli, ahol középszinten csak szóbelivizsga van, illetve azoknak, akiket felmentettek az írásbeli alól. Ezzel 320 ezer helyett 4500 szóbeli vizsga lenne.

Az időpontról jövő szerdán dönt a kormány, de az oktatási akciócsoport május 4-ét javasol. Nem szeretnék előrehozni sem, mert akkor csökkentenék a felkészülési időt, de kitolni sem, hogy időben lemehessenek a felvételik és szeptemberben a felsőoktatásban is elkezdődhessen a következő tanév.

érettségiközoktatás