Ismét tűzifaosztást szervez a vásárhelyi önkormányzat azoknak a lakosoknak, akiknek nehézséget okoz a téli tüzelő megvásárlása. A múlt héten az első jelentkezők már megkapták a fát, de folyamatosan várják az újabb igények beérkezését, ugyanis december 17-én és 18-án ismét osztanak tüzelőt. A kérelmek feldolgozása során előnyben részesítik a gyermeket nevelő családokat, illetve a nyugdíjasokat.
A tűzifa nagysága, amit kapni lehet az önkormányzattól, az 5 mázsa. Ennek a fának az összevágásában és kupacolásában a HMSZ Zrt. munkatársai vannak a segítségünkre. Oda kell kimenni saját önerővel, ők segítenek a fának a felrakásában a kocsira és onnan a polgárok el tudják vinni – jelentette ki a Vásárhelyi Televíziónak Laczkó Judit, a lakosságszolgálati iroda vezetője.
Az önkormányzat idén a takarítás jegyében a HMSZ Zrt. telephelyén lévő hatalmas nagy farakást számolja fel. Ennek az a szerencsés következményeként a tűzifa nem vizes, tehát nem idén vágott, hanem száraz, így bíznak benne, hogy ezek a rászoruló emberek a karácsonyt és a téli hónapokat igazi jó melegben tudják tölteni – tette hozzá Laczkó Judit.
A tűzifa-juttatás decemberben nem ér véget, ugyanis a kérelmek leadási határideje január 10-e. A városháza januárban mindenféleképpen további 2 tüzelőosztást szeretne még tartani.