Huszonöt baba született tavaly Székkutason

Az elmúlt egy évben született jövevényeket köszöntötte az önkormányzat. A falut Góg Edina és Mihály Ferenc települési képviselők, valamint Rostás Péter alpolgármester járta körbe – számolt be róla az önkormányzat.

Évről-évre egyre több újszülött látja meg a napvilágot a településen, ahol most még két ikerpár érkezésének is örülhettek. Az önkormányzat ezúttal is virággal, csokoládédesszerttel és egy 20 ezer forintos vásárlási utalvánnyal kedveskedett a családoknak.

A tavalyi első baba 2022. február 22-én született, Bila Boglárka járni még nem jár, de mászik és segítséggel áll. Legutóbb pedig az egyik ikerpár jött világra: Herczeg Ádám és Ákos december 20-án érkezett, a vártnál 2 hónappal korábban. Ádám két perccel idősebb testvérénél, akiknek van egy két éves szerető bátyjuk és egy nővérük, aki már sokat segít a kicsik ellátásban.

babaköszöntésSzékkutas