Húsos-krumplis tarhonyát és bejglit kínáltak az 52. ételosztáson

Vasárnap délben ismét a Tarjáni Olvasókörben, vagyis a Sutuban volt a Mindenki Magyarországa Mozgalom és a Tiszta Vásárhelyért Egyesület ételosztása, immár az 52 alkalommal. Czeller Évi irányításával ezúttal húsos-krumplis tarhonya készült, desszertként a helyben fogyasztók péksüteményt kaptak. Az ételosztás előtt ugyanazon a helyszínen a két egyesület szervezésében bábjátékot nézhettek a legkisebbek.

Már tíz óra előtt kevéssel szállingóztak vasárnap a kisgyerekes szülők a Sutuba, hiszen a Mindenki Magyarországa Mozgalom és a Tiszta Vásárhelyért Egyesület szervezésében bábszínházi előadást tartottak nekik. Salamon Magdolna, a Szeremlei Sámuel Református Óvoda pedagógusa az ünnepre hangolódás jegyében két kedves és megható karácsonyi történetet, A szúrósszőrű bárányt és A suszter manóit bábozta el a gyerekeknek, akik az előadás végén egy apró ajándékot – egy-egy Kinder meglepetés csokoládét – is kaptak.

A bábszínház után már át is adták a terepet a ruháknak, amelyből Weiss Ildikó és segítői ma is tíz-tizenkét zsákkal hoztak, két doboz téli cipő és két zsák télikabát mellett, de karácsonyfadíszek és gyerekkönyvek közül is válogathattak az ideérkezők. Az érdeklődés, ahogy máskor, most is jelentős volt a ruhák iránt, sokan gyerekekkel együtt jöttek, akik körében a csillogó díszek aratták a legnagyobb sikert. – Január végéig még kitart az a ruhamennyiség, ami megvan, addig nem fogadunk további felajánlást – tudtuk meg Weiss Ildikótól, aki Farkas Erikával együtt a ruhaosztások lelke és motorja. – Folyamatosan be van kapcsolva a telefonom a felajánlások miatt, otthon fogadom az adományokat, összegyűjtöm, hétvégente bevisszük az irodába, és minden héten egy-két napot arra szánunk, hogy kiválogassuk a következő osztásra az adományokat. Koszos, lyukas, kopott ruha ezek között egy sincs. Női, férfi, gyerek, téli, nyári, külön van válogatva, de ilyenkor pólókat nemigen hozunk – részletezi Ildikó, aki azért azt is bevallja, hogy a többévi ruhaosztás után eléggé elfáradt, és örülne, ha át lehetne adni a stafétát a fiatalabbaknak.

Az olvasókör udvarán most is négy üstben főtt az étel, ami nem is volt elég. Amit az egyik adag elkészült, a segítők már vitték is, hogy a konyhán kiadagolják, az üst elmosása után pedig fel is tették az újabb adagot – így összesen öt üstnyi ebéd főtt meg. Ezúttal a szokásosnál kevesebben, körülbelül negyvenen jöttek el, hogy a helyszínen ebédeljenek, nagyjából 450 adagot pedig kiszállítottak.

A menü sertéslapockával és szalonnával dúsított krumplis tarhonya, az édesség pedig bejgli volt – legalábbis azoknak, akiknek házhoz vitték az ételt, a többieknek a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, ahogy máskor is, most is frissensült Fornetti péksütemény hozott. Czeller Éva, az ételosztások főszakácsa, azt is elárulta, hogy bejgli az ünnepre tekintettel jövő héten is lesz, főételként pedig székelykáposztát fognak készítenek. Hozzátette: minden alkalommal 12-14 személy dolgozik azon, hogy ennyi embernek étel kerülhessen az asztalra. Ehhez jönnek persze hozzá még azok, akik a kihordásban segítkeznek, további 10-15 fő. Az előkészületeket, zöldségek pucolását, a hús feldarabolását már előző nap meg szokták csinálni, így gyorsabban haladnak a főzés délelőttjén. – Mindig igyekszünk abból főzni, ami éppen akciós, a káposztát például már megvettem jövő hétre. Mindent kisebb-nagyobb adományokból finanszírozunk egyébként. Körülbelül 200-220 ezer forintból tudunk kihozni egy alkalmat – tudtuk meg tőle.

Mi, MMM-es képviselők, az első fizetésüket ebben a ciklusban mindannyian felajánlottuk, átküldtük a Tiszta Vásárhelyért Egyesület számlájára, most ebből álljuk ezt az étkezést, de több másik jótékonysági akciót is- Százszorszép, mikuláscsomagok – ebből finanszírozunk

– osztotta meg velünk Kecskés Fanni, a Belváros képviselője.

Mindig itt vagyunk, jókat eszünk, beszélgetünk. Mindig jó az étel, semmi panaszunk nincs – nem azért, mert ingyen van, hanem egyébként is – mondta két férfi egy kisebb társaságból. Egy mellettük ülő úr, aki csak a keresztnevét árulta el – Lajos – , elárulta: a fia is szokott segíteni kihordani az ételt, saját autóval, ő invitálta, hogy jöjjön el ebédelni. – Nyáron adtam tízezer forintot a péksüteményre, megtapsoltak, köszönték nekem. Nem kaptam még ilyet sose, csak amikor sportoltam – mosolyog egy idős férfi, Varga Gábor, aki bevallja, azért tette ezt, mert nem akar csak ingyen enni. Hozzáteszi: persze tudja, nem mindenki engedheti ezt meg magának. Abban mind a hárman egyetértenek, hogy sokat jelent az a 16.500 forint is, amit az ünnepek előtt a várostól kaptak. Hogy miért nem kérik ők is házhoz az ebédet, mint sokan mások, így válaszol egyikőjük, Asztalos Sándor: – Kell a mozgás, ezért eljövök ide, ha csak tudok.

Az ételt, mint legtöbbször, most is Márki-Zay Péter osztotta személyesen, előtte viszont még mindenkit a délutáni gyertyagyújtásra invitált a Kossuth térre. Felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy a következő ételosztás ezúttal kivételesen nem két, hanem egy hét múlva, december 22-én lesz , méghozzá a Mátyás utcai Olvasókörben. Kecskés Fanni egy másik programra, a jövő hét csütörtöki Százszorszépre is invitált, amely ezúttal a Csúcsi Olvasókörben lesz, és a résztvevők a szén-monoxid-mérgezésről hallgathatnak majd előadást, sőt, szén-monoxid-érzékelőket is kisorsolnak majd. Karácsony előtti szombaton és vasárnap pedig a gyerekeknek oszt ajándékot a két egyesület.

Czeller ÉvaFarkas ErikaKecskés FanniMagyar Máltai SzeretetszolgálatMárki-Zay PÉtersututarjáni olvasókörTiszta Vásárhelyért egyesületVásárhelyvásárhelyi hírek