Holnap lezárul a karácsonyi ünnepkör

Január hatodikán, vízkeresztkor elkezdődik a farsang időszaka, amely a nagyböjt kezdetével zárul le. Idén február 25-én lesz húshagyó kedd és hamvazószerdán kezdődik el a nagyböjt, azaz hosszú farsangi időszakra számíthatunk.

Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató az M1 hétfői műsorában elmondta: az elkövetkezendő ünnep rendkívül fontos a katolikus emberek számára, ilyenkor van a vízszentelés, a szenteltvízből pedig régen krétát is szenteltek, ebből a szokásból alakult ki a házszentelés.

Mint mondta, ennek az volt a lényege, hogy oly módon szentelték meg a házat, hogy a pap krétával írta a szemöldökfára a házszentelés évét és a G. M. B. betűket (Gáspár, Menyhért, Boldizsár). Ettől azt is várták, hogy minden rossz megálljon az ajtóban és ne jusson be a házba – tette hozzá.

Az ünnepi népszokások közé tartozott a háromkirályjárás hagyománya is, amelyen a bibliai királyokat – a betlehemezés mintájára – gyerekek személyesítették meg. Legfőbb kellékük a csillag volt, amely mutatta az utat Betlehembe. Ugyanakkor ilyenkor mentek házról-házra a papok is, hogy megkapják természetbeni járandóságukat.

Kiemelte azt is, hogy a vízkereszt ünnepe több jelentést is hordoz: a napkeleti bölcsek eljövetelét, Jézus megkereszteltetését, illetve csodatételét a kánai menyegzőn.

Az ünnephez kötődő szokások közül talán ma már csak az él, hogy ekkor szokás leszedni a karácsonyfát.

farsangkarácsonykarácsonyfaünnep