Balogh Imre 1922. március 7-én született Hódmezővásárhelyen. Baranyai Antal, a vásárhelyi sport krónikása így emlékezett meg róla:
Szülei a Lázár utcában vegyeskereskedést üzemeltettek, és három gyermeket neveltek fel. Családja nem kötődött a sporthoz, mozgás iránti szeretete a különböző testgyakorlati ágak iránt Banga Sámuel hatására alakult ki. Nevével először akkor találkozhattunk a híradásokban, amikor 1941. március 16-án, a középiskolás vívók kerületi bajnokságának egyéni versenyében a harmadik helyen végzett iskolatársai, Krupánszky István és Héjja József mögött.
Júliusban aztán másik két vásárhelyi fiatal, Paulovits Olga és Vörös Sára társaságában sikeres elméleti és gyakorlati felvételi vizsgát tett a Testnevelési Főiskolán. Meglepő talán, hogy elsősorban kitűnő atléta és tornász volt, a vívást szintén a középiskolából hozta magával, a kosárlabdázást azonban csak a főiskolán kedvelte meg.
A háborúban francia hadifogságba esett, ahol az éhhalál szélére került. A kegyetlenkedésektől csonttá-bőrré lesoványodott, de hazakerülése után folytatta tanulmányait és 1946-ban végezte el a főiskolát. 1946 szeptemberétől tanított a gimnáziumban, ahol igyekezett felszámolni a mostoha viszonyokat: a gyerekekkel közösen futópályát, korcsolyapályát és kosárlabdapályát épített. A tanulók lelkesedtek érte. Óráit a könnyed óravezetés, a felszabadultság jellemezte. A hivatalos tanár-diák viszony helyett baráti közvetlenséggel közelített tanítványaihoz.
Azonnal elkezdte a városunkban addig ismeretlen kosárlabdázás népszerűsítését. 1947. január 24-én mindkét városi napilapban hosszan ismertette a sportág erényeit és edzései látogatására biztatta a fiatalokat. Csapatot szervezett, ő lett a szertáros, az edző és a csapatkapitány. Ekkor tanulta meg a kosárlabdázást, együtt nőtt fel az együttessel. Akik látták játszani, elsősorban gyorsaságára és hatalmas akaraterejére emlékeznek. Úgy futott, mint a nyúl, egymás után dobta a ziccereket. Alacsony termete miatt távolról is sűrűn vállalkozott dobásokra, alulról két kézzel elengedett dobásai – a közönség legnagyobb örömére – gyakran találtak a gyűrűbe. Csapata legjobb pontszerzőjeként 1950-ben 248, 1951-ben 194 pontot gyűjtött, ami abban a korban nagyon jó teljesítménynek számított. 1962-ig volt aktív játékos.
A fiatal tanárért rajongtak tanítványai, így nem esett nehezükre, amikor néhányuknak szelíd erőszakkal kijelentette: „holnap pedig gyüssz kosárlabdázni”. Közülük került ki Bencze János, Gabányi László, Fekete István, és azok több százan, akik a vásárhelyi kosárlabdázást évtizedeken át reprezentálták. Sportolói legnagyobb értékének egyöntetűen azt tartották, hogy fanatizálta őket. „Fiam, ha fölköltelek, oszt mutatok egy kosárlabdát, akkor így csinálsz, hogy …” aranyköpése máig fennmaradt kosaras körökben. A fizikai erőnlétre mindig nagy hangsúlyt fektetett, ez volt az alapja annak, hogy csapatai kiválóan védekeztek. Akarásban, küzdőszellemben pedig játékosként és edzőként sem lehetett felülmúlni. Középiskolás csapataival sikert sikerre halmozott. Többször bekerültek a középiskolás bajnokság országos döntőibe, 1952-ben az igen előkelő második helyet szerezték meg nagyhírű iskolák legyőzésével.
Balogh Imrét soha nem hozták zavarba, hogy körülményei, edzéslehetőségei meg sem közelítették a pesti iskolákét.
Játékosaiért mindent vállalt. Amikor megtudta, hogy valamelyik kosárlabdás nem képességei szerint tanul, felhívta szobájába, és a meggyőzés széles skáláját alkalmazta (ide mindenki azt gondoljon, amit képzelete megenged). Ha ez hatástalannak bizonyult, a szaktanárt győzte meg, mert egy kosarast nem lehet megbuktatni.
Balogh Imre 1946-tól 1976-ig állt a vásárhelyi kosárlabdázás élén. Vezetésével a H. Medosz férficsapata ötször végzett dobogós helyen az NB II-ben. Idősebb korában már fárasztották a bajnokságok, 1973-ban ki is hagyott egy évet, de 1974-ben ismét ő lett a férfiak edzője, akik új egyesületben, a Hódmezővásárhelyi Élelmiszeripari Főiskola SE-ben folytatták pályafutásukat. 1976 decemberében vonult vissza végleg az edzőségtől, a férfiaknál az irányítást Faragó Istvánra, a nőknél Nagy Zsuzsannára hagyva.
Munkája elismeréseként megkapta a Testnevelés és Sport Érdemes dolgozója (1965), Sport Érdemérem ezüst fokozata (1981), a Pedagógus Szolgálati Emlékérem (1982) és a Hódmezővásárhely városáért (1983) kitüntetést. 1985-ben megkapta a Testnevelés és diáksport fejlesztéséért emlékplakettet a Magyar Diáksport Tanácstól, 1992-ben a Magyar Kosárlabda Szövetség ismerte el munkáját, a szövetség babérkoszorúval díszített emblémájával, ez év decemberében pedig a Toldi Miklós Díjat vehette át a Parlamentben.
1985-ben agyvérzés érte, testének jobb oldala lebénult. Amikor botjára támaszkodva megjelent a Kossuth téren, tisztelői döbbenten vették tudomásul, hogy felette is eljárt az idő.