Czutor Gyula a Fekete Sas vendégei helyett már réges-rég az égieknek játszik, már nem zenél az Alföldiben Toncsi sem. Nincs meg a Vörös ökör, de az „Öreg” Szarvas vendéglő sem. A képen az egykori Susán vendéglő, előtérben a Császtvay-kúttal. Kép: Vásárhelyi lokálpatrióták/Facebook
És persze elmúltak azok az évtizedek is, amikor a vásárhelyi családok vasárnap beültek a cukrászdába, vagy hétvégenként az Alföldi teraszán vacsoráztak, vagy amikor betértek a Klauzál utcai egykori Susán vendéglőbe egy zónapörköltre, vagy egyszerűen csak a baráti társasággal fogyasztottak el egy pikoló világost.
A vásárhelyi kocsmatörténet egy szeletéről, azaz a főnixként fel, majd eltűnő búfelejtőkről már írtunk, de a klasszikus vendéglátóhelyek, szállodák történetével adósak maradtunk.
Most is azok leszünk, de felidézünk közülük néhányat, olyat is, melynek az épülete sem maradt fenn mára.
Ilyen volt a mai Deák Ferenc utcán egykor állt Tisza Szálló, melyben 1914-ben 5 kiadható szobával rendelkezett. De erre ma már senki sem emlékezik, csak arra, hogy a földszinti szalonjában mennyei túrós tésztát lehetett enni. A szálloda helyén ma bankfióknak és keleti árucikkeknek helyt adó, évtizedeken át menzaként, majd diszkontáruházként működő épület áll.
Az „Öreg” Szarvas vendéglő (ma a tűzoltóság épülete) egykoron a helyi vásárokra érkezett kereskedői, iparosai kaptak szállást. A ’60-as években élte virágkorát a ma festékboltként működő Alföldi Étterem, melyben Toncsi zenekara húzta a nótákat a vendégeknek, s akik kinn ültek, a kerthelyiségben, azok sem maradtak le a műélvezetről, hiszen az étterem nyitott ajtaján keresztül mindent hallhattak.
A Pálffy utca sarkán az 1700-as évek elejétől állt Vörös Ökör két dologról is elhíresedett, ezt kedvelték a zsandárok, de azok elkerülték, akiket kerestek. Talán az Akasztódomb közelsége miatt. És 1848 márciusában – a helyi emlékezet szerint – ennek a kocsmának a lámpája alá vágtatott be elsőként a forradalom hírével egy pesti követ. Az átépített Vörös Ökör, melyet 1900-ban már Bandula Sándor bérelt ki, 1927 óta nincs meg eredeti állapotában, akkor ugyanis átépítették. S ekkor találtak rá az egykor híres kútjára is, s ebben a korszakban lett itt törzsvendég Kohán György festőművész, Csohány Kálmán grafikusművész, vagy utóbb az azt meg is verselő Fenyvesi Félix Lajos költő.
A vásárhelyi vendéglátás történetéről készülő könyvéhez gyűjt anyagot, a vásárhelyi gasztroirodalmat újjáélesztő, s a témában több kötetet is írt Benkő B. László. Készülő munkájához azok segítségét kéri, akik vendéglátósként vagy vendégként megosztanák emlékeiket, történeteiket és főként fényképeiket a város egykori vendéglőiben, cukrászdáiban eltöltött időről. Bálokban, szórakozóhelyen, kerthelyiségben, éttermi asztalnál helyet foglaló társaságról készült képeket, reklámanyagot, étlapokat, menükártyákat – kizárólag másolat készítéséhez – vár a szerző, az 1800-as évektől napjainkig, a benko.hmv@gmail.com címre.
Azt mondta, hogy az anyaggyűjtés során még annak a Nemes Nagy családnak a tagjaival is sikerült beszélnie, akik az 1947-es államosításig bérlői voltak a Fekete Sasnak.