Hódmezővásárhelyen az elvonások ellenére kompenzálásokról döntött az önkormányzat

Hódmezővásárhely önkormányzata az idei rendkívül helyzetben szűkös anyagi lehetőségeit mérlegelve az év végéhez közeledve az alábbi döntéseket hozta.

Az előző években 5000 illetve 10.000 Ft kifizetésére volt lehetőség, amire a kormányzati elvonások miatt idén nincs fedezet. A város forrásait idéntől az aktív dolgozók támogatására és a kormányzati elvonások (mintegy 200 millió Ft) kompenzálására fordítják a városi szolgáltatásokkal és szükséges fejlesztésekkel. Amennyiben a kormány mégsem teljesítené a nyugdíjasok felé fennálló ígéreteit, azaz a 13. havi nyugdíj első részletének kifizetését, úgy az önkormányzat megvizsgálja majd a vásárhelyi idős emberek kompenzálásának lehetőségét.

Novembertől kormányzati döntés következtében a közgyűjteményi és közművelődési dolgozók elveszítették közalkalmazotti státuszukat, Ezen, a múzeumokban, művelődési házban és a könyvtárban dolgozók munkatársainknak az ünnepekre fejenként nettó 10 ezer forintot adnak, valamint juttatásaikat január 1-től 6%-kal emeli az önkormányzat. Ezt korábban a kormány ígérte, de nem tette meg.

A Polgármesteri Hivatal munkatársai számára az idei félhavi mozgóbér-keretet jövőre egy havira emelik, év végi juttatásként pedig az idei keretet bruttó 20 ezer forinttal egészítik ki fejenként, a gyermekek után nettó 10 ezer forint további juttatást nyújtva az ünnepek előtt.

A városi fenntartású óvodák valamennyi dolgozója év végi jutalomként nettó 20 ezer forint juttatást kap, elismerve a pandémiás helyzetben rájuk hárult fokozott munkaterhelésüket.

Az önkormányzat nem feledkezik el a közmunkásokról és a rászoruló gyerekekről sem, erről később közölnek részleteket.

Párhuzamba hozható Hódmezővásárhely helyzete Makóval, ahol azonban befagyasztották a szociális juttatásokat.

koronavírusÖnkormányzat