Hiába az online kitöltés, jöhetnek a számlálóbiztosok

Azoknál is kopogtathatnak majd november 20-ig a népszámláló biztosok, akik online kitöltötték az népszámlálási kérdőívet – írja a 24.hu.

A lapnak több olvasója is jelezte ezt, ezért megkeresték az ügyben a Központi Statisztikai Hivatalt (KSH). Innen azt a választ kapták, hogy a számlálóbiztosok azokat a háztartásokat keresik fel október 20. és november 20. között, amelyek nem éltek az online önkitöltés lehetőségével. Azonban a jogszabályban foglalt feladatuk az is, hogy a hozzájuk tartozó összes címet ellenőrizzék, és szükség esetén pontosítsák. Beleértve azokat is, ahol online kitöltés történt.

A KSH azt is írta, hogy az adatgyűjtésben érintett mintegy 5 millió cím 63,5 százalékából, 3,2 millió címről érkeztek be kérdőívek az online önkitöltési szakaszban, ám ezek között jelentős számú olyan cím szerepel, melyet eddig nem sikerült megfelelően pontosítani. Ez október 20-a után a számlálóbiztosok feladata.

Az eltérések egyik tipikus oka, hogy az online kitöltés során megadott cím nem vagy nem teljesen egyezik meg a népszámlálás címállományában szereplő címmel. Ezekben az esetekben így előfordulhat, hogy a kérdőív online kitöltése és beküldése ellenére becsenget a számlálóbiztos. A népszámlálási kérdőívet ilyen esetben nem kell újra kitölteni.

népszámlálásonline