Hetedik helyen zárt a HVSC

Nem tette föl az i-re a pontot, így nem tudott előrébb lépni a tabellán a HVSC OB OB I/B-s férfi vízilabdacsapata: hetedikként fejezték be a bajnokságot a 12 csapatos mezőnyben.

Mint traktor a sárba, úgy ragadt be a vásárhelyi együttes a pontvadászat utolsó mérkőzésének első felében a fővárosban rendezett találkozón. Noha két akciógólt sikerült lőni, kilenc próbálkozást célt tévesztett, vagy a budapestiek kapusa hárított. A második félidőre feljavult a HVSC játéka, de nem tudtak faragni a hátrányból.

Ybl WPC – HVSC 13-5 (5-2, 5-0, 2-1, 1-2)

Szabó Tamás vezetőedző: – Az utolsó fordulóban a harmadik helyezett, nagyon stabil Ybl csapatához látogattunk a fővárosba, ahol egy esetleges bravúr ponttal a 6. helyre léphettünk volna előre. Sajnos már az elején látszott, hogy ez nem a mi mérkőzésünk. Több fontos hiányzónk is volt, rengeteg hibát követtünk el védekezésben, a támadásaink is lassúak, pontatlanok voltak, valamint kapusaink is gyengén teljesítettek az első két negyedben, ellenfelünk viszont rendkívül erőteljesen és pontosan lőtt. Kimondhatjuk, hogy a szezon leggyengébb első félidejét produkáltuk. Miután a lényegi kérdések eldőltek, a második félidőben a becsületünkért küzdöttünk, és legalább ez sikerült, javult a védekezés, a kapus teljesítmény is ennek köszönhetően ezt az etapot döntetlenre hoztuk. Mindent összevetve nem kell szégyenkeznünk, az egész idényt figyelembe véve sokat fejlődött a társaság, és a legjobbakkal is felvették a kesztyűt. Pici hiányérzetem van, de a sok nehézséget figyelembe véve büszke vagyok erre a 7. helyre.

HVSCvízilabda