Havonta 20 milliárd forinttal nő a kórházak tartozása

Március végén az egészségügyi intézmények tartozása – beleértve az egyetemieket és az egyháziakat is – már csaknem 110 milliárd forint volt. Míg 2023-ban átlagosan havonta 3,7 milliárddal nőtt ez az adósság, 2024-ben már havi 20 milliárddal.

Most megszületett a döntés, hogy a kormány nyárig két részletben mintegy 104 milliárd forintnyi tartozást rendez. A Népszava úgy tudja: az első részletet, mintegy 64 milliárd forintot egy hónapon belül, további 40 milliárdot júniusban utalhat az egészségügyi intézmények számláira.

Az első részletből elsősorban az állami beszállítók – köztük az energiaszolgáltatók – számláit kell kiegyenlíteni. Azaz az orvosieszköz-szállítók, és a gyógyszercégek így megint hátrébb sorolódhatnak.

Tavaly év végén már csaknem 30 milliárd forintnyi gyógyszer árával tartoztak a kórházak a nagykereskedőknek. Ebből csak a lejárt tartozás mintegy 10-13 milliárd forint volt.

adósságegészségügygyógyszerkórháztartozás