Havi ezer vendég éjszakázik Vásárhelyen

Januárban még csak 30, februárban már 70 százalékkal esett vissza a vendégéjszakák száma Hódmezővásárhelyen az elmúlt év hasonló időszakához képest. Tavaly akkora volt a turistaforgalom, mint Békéscsabán.

Miközben országosan tizedére zsugorodott a kereskedelmi szálláshelyek forgalma januárban a tavalyihoz mérten, Hódmezővásárhelyen csupán 30 százalékos volt a visszaesés. Vásárhelyen 2020 első hónapjában 1537 vendégéjszakát regisztráltak, idén januárban 1041-et. Februárban már jóval nagyobb arányban szűkült a szállásadók forgalma: míg tavaly 3357 vendégéjszakát jelentettek be, az elmúlt hónapban csak 1084-et. Ugyanakkor, ha csak az idei adatokat nézzük, a rövidebb február kicsivel több bevételt hozott, mint a 31 napos évkezdet.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, 2020-ban 23 005 volt a vásárhelyi kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma – ez pont akkora turistaforgalom, mint amekkorát Békés megye megyeszékhelye, Békéscsaba produkált az elmúlt évben. Hozzá kell tenni, Orosházán 49 ezer, Szarvason 45 ezer, Gyulán pedig 230 ezer volt a tavalyi mutató.

BékéscsabaOrosházaTurizmusvendéglátás