Hatmilliót fordítottak a Nyugdíjas Lakóparkra

Két rekonstrukció is befejeződött az intézmény belső területén. A címlapképen a felújított lakás.

Felszedték és újra rakták az egyik épület előtti megsüllyedt és a gyökerek által felnyomott, így balesetveszélyes térkővel kirakott 121 négyzetméternyi járdaszakaszt, mely alatt a beton alapot is kicserélték, de kicserélték az alatta lévő, de az idők folyamán eltört szennyvíz gerinccsővezetékét.

Balesetmentessé vált a járda

És az alapba injektált cement szuszpenziós anyaggal megállították az L 1-es épület süllyedését, s nem csak megjavították a belső szobafal repedéseit, de teljesen ki is festették az ingatlant, mely fürdőszobája megsérült csempéit is rendbe tették. Itt úgy oldották meg a teljes külső csapadékvíz-elvezetést, hogy összegyűjtötték a két szomszédos lakás csapadélvizét, melyet egy csővezeték segítségével kötötték be a vízelvezető aknába.

Az önkormányzat saját erőből finanszírozta a körülbelül hatmillió forintba került munkálatokat, melyekre közbeszerzésen választották ki a kivitelezőt.

Rostás József, a polgármesteri hivatal városfejlesztési és építészeti osztálya mérnöke a fenti munkálatok mellett felhívta a figyelmet arra is, hogy a HVSZ Zrt. munkatársai kicserélték a park festői halastava felett húzódó híd elöregedett faelemeit is.

alapfestésjárdalakásNyugdíjas Lakóparkrekonstrukciótérkő