Használtruha üzletben verekedtek – videóval

A cipős polcnál kezdődött a dulakodás két férfi között, majd egy harmadik is bekapcsolódott a harcba.

A Székesfehérvári Járási Ügyészség vádat emelt azzal a három férfival szemben, akik 2023. április végén összeverekedtek egy használtruha üzletben.

A vádirati tényállás szerint a három férfi – közülük ketten testvérek – 2023. április végén, reggel, egy használtruha üzlet előtt várták a nyitást. A nyitást követően a boltba bementek, és a cipős polcról az ott kihelyezett termékeket elkezdték összegyűjteni.

Amikor két férfi néhány lépésre megközelítette egymást, az egyik ismeretlen okból, két kézzel, nagy erővel meglökte a másikat, aki ettől nekiesett a ruhásládának, majd felkapaszkodva felállt és nekiugrott támadójának, őt ütni kezdte, köztük kölcsönös ütésváltás alakult ki. Ekkor a testvér a verekedőkhöz futott, a férfit a földre rántotta és többször megütötte. Eközben a dulakodókhoz ért már az üzlet egyik eladója és a biztonsági őrök is, akik a verekedőket szétválasztották és értesítették a rendőrséget.

A vádlottak kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsítottak, mely alkalmas volt arra, hogy megbotránkozást, riadalmat keltsen, így cselekményük garázdaságnak minősül.

Figyelemmel arra, hogy a terheltek beismerték a bűncselekmény elkövetését az ügyészség arra tett indítványt, hogy a Székesfehérvári Járásbíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben döntsön az elkövetők felelősségéről.

A biztonsági kamera felvételén a férfiak dulakodása látható:

garázdasághasználtruhaSzékesfehérvárvádemelésverekedés