Több mint 228 millió forintot fizettek ki a köztársasági elnök és delegációjának szállására a párizsi olimpia ideje alatt, Sulyok Tamás azonban csak három napot töltött a francia fővárosban, számolt be a HVG.
A foglalást még Novák Katalin stábja intézte, de lemondása után Sulyok Tamás utazhatott a nyári játékokra, aki annyira nem élvezhette, mert három nap után visszatért Magyarországra. A Sándor-palota tájékoztatása szerint
a köztársasági elnök Párizs egyik legelegánsabb szállodájában szállt volna meg július 25. és augusztus 12. között, a 15 szobáért átlagosan 850 ezer forintot fizettek éjszakánként.
A világ legkarakteresebb államfője végül csak július 25-27. között tartózkodott Párizsban, kisebb delegációval, mint amivel elődje tervezett, de a foglalás „nem volt kedvezően módosítható, így a korábban megállapított 228.706.605 forintos díjat kellett kifizetni”, közölte a Hvg-vel a Sándor-palota.
Sulyok Tamás tízfős delegációval és hatfős biztonsági személyzettel érkezett Párizsba. „A kiutazások célja diplomáciai megbeszélések folytatása, valamint a magyar olimpiai és paralimpiai csapat államfői támogatása volt” – tették hozzá, az viszont nem derült ki, hogy az elnök látogatása miért szakadt meg három nap után.