Harmincnyolc körözöttet fogott egy nap alatt a rendőrség

Hatvanhárom személyt bűncselekmény elkövetése közben értek tetten.

Magyarország területén április 19-én 0 óra és 24 óra között a rendőrök 37 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 1 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 1 ember vesztette életét, 15 súlyos és 21 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 174 személyt fogott el, közülük 38 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 63 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 211 embert állítottak elő, köztük 117 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további 2 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 64 esetben történt.

Balesetkörözöttrendőrség