Harminc pálinkát bírált el a zsűri

Ma délután kóstolta meg és bírálta a IV. Butellás Pálinkamustrára beküldött pálinkákat a szakmai zsűri. Az eredményeket szombaton délután 4-kor a X. Vásárhelyi Ízök Fesztiválján hirdetik ki.

Vakkóstolással ízlelgette, de szagolgatta és nézegette is a IV. Butellás Pálinkamustrára benevezett harminc nedűt ma délután a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban összeült zsűri: Láda Lajos (elnök), Benkő László, Csáki Zsolt és Hatos-Szekander Ferenc, a szentesi Pálinkaház tulajdonosa.

– Ahogy a bor, úgy a pálinka is gyümölcsből van, de más eljárással, más technológiával készülnek. Így mások az ízharmóniáik. És persze megvan, hogy a magyar ember mikor iszik pálinkát és mikor bort – mondta Láda Lajos, a zsűri elnöke. – Kóstoláskor a bornál és a pálinkánál is számít az illat, a tisztaság és számítanak az ízek, azaz mennyire jön ki a pálinka gyümölcsössége (ez is a fő szempont), de számít az utóíz is – tette hozzá.

A zsűri tagjai egyébként hasonlóan ízlelték a pálinkákat, mint a borkóstolók: azaz az áttetszőségi vizsgálat után aprót kortyoltak belőlük, megforgatták a nedűt a szájukban és egy egészen apró mennyiséget le is nyeltek belőle. Az utóbbinál azonban nagyon vigyáztak, hiszen a pálinka már kisebb mennyiségben is gyorsabban hat, mint a bor. Rutinos zsűritagokként azonban tudták mennyi az, amit még úgy lehet lenyelni, hogy a többi is beférjen, s az így keletkező elegy se szálljon a fejekbe.

A két kóstoló között pogácsával, kolbászkarikákkal nyomták el az ízeket, s fáradt ízlelőbimbóikat időnként ásványvízzel is megöntözték, felfrissítették.

Az eredményeket szombaton délután 4-kor a X. Vásárhelyi Ízök Fesztiválján hirdetik ki.

ízökkóstolópálinkazsűri