Hódmezővásárhelyen a Hódtói Sportcsarnokban lesz az a reprezentatív koronavírus-tesztelés, melyet ebben a régióban a Szegedi Tudományegyetem koordinál. Ennek érdekében az önkormányzat előkészíti, fertőtleníti a létesítményt, mondta tegnap Márki-Zay Péter polgármester a Vásárhelyi Televízió Időben című műsorában.
A város vezetője mai Facebook bejegyzésében arról is beszámolt, lassan egyéb téren is visszatér az élet a megszokott kerékvágásba Vásárhelyen; előkészítik a strand szabadtéri medencéinek újranyitását, ötfős csoportokban gyermekfelvigyázást szerveznek a városházi dolgozók munkájának segítése érdekében.
Azzal kapcsolatban, hogy hazánkban hétfőtől lazítanak a szabályokon, megírtuk többek között: tömegközlekedési járműveken, üzletekben maszkot kell viselni. Márki-Zay szerint azzal, hogy ezt Vásárhely a piacon már korábban elrendelte, elé ment a központi döntésnek.