Ha megjön az unió pénze, 2 milliárd forintért Csanádpalotától Mezőhegyes felé épül kerékpárút

Már most leszerződött a még el sem nyert támogatásra a Csongrád-Csanád megyei önkormányzat, hátha így megépülhet az így is megdrágult, közel 12 kilométer hosszú bringaút.

Március óta nem született semmilyen támogatási döntés az uniós pályázatok ügyében a hódmezővásárhelyi és a makói járást illetően sem, hiszen a magyar kormány arra vár, hogy hozzáférhessen az európai közösségi forrásokhoz. Egy frissen megjelent hirdetmény szerint amint megérkeznek a központi költségvetésbe az eurómilliárdok, abból 2 milliárd forintnak máris lesz gazdája, ugyanis abból épülhet meg a Csanádpalota-Pitvaros-Mezőhegyes kerékpárút Csongrád-Csanád megyei szakasza.

Az uniós közbeszerzési értesítőben közölték le, hogy az algyői székhelyű Délút Építő és Bányászati Kft. 2 milliárd 8 millió forintért építheti meg a megye területére eső 11,7 kilométer hosszú aszfaltcsíkot, a kivitelezés előtt azonban régészeti feltárásra lesz szükség a területen. A beruházás eredetileg becsült értéke 1,5 milliárd forint volt – négy ajánlkozó versengett a munkáért.

Mindez azonban egyelőre feltételes, mert ahogyan a hirdetményben is jelzik, az ajánlatkérő megyei önkormányzat pályázatot nyújtott be, hogy támogatást nyerjen a fejlesztéshez, „a támogatás, illetve adott esetben a többletforrás elnyerése feltételével köt szerződést, azaz a kivitelezés megrendelésére akkor kerül sor, ha a finanszírozást biztosító támogatásból a kivitelezés megvalósítható.”

A megyei önkormányzat és a cég június 23-án megkötötte a megállapodást a projektre. Abban a nem várt esetben, ha a támogatásról szóló döntés a szerződés aláírását követő 6 hónapon belül sem kerül kihirdetésre, úgy a megegyezés semmissé válik.

CsanádpalotakerékpárútMezőhegyes