Gyutay Katalin 2010-től volt tagja a vásárhelyi közgyűlésnek, 2018 óta Márki-Zay Péter támogatója, 2019-től pedig az újvárosi körzet egyéni képviselője volt. A most leköszönő képviselővel beszélgettünk életéről, családjáról, pályájáról, közéleti tevékenységéről, MDF-es és jobbikos múltjáról, Lázár Jánosról és arról is, mi az, amit Márki-Zay Péternek adna útravalóul.
Az első, amit meglátok Kati néni asztalán, amikor a mutatós, tornácos parasztháza konyhájába lépek, az egy jegyzetfüzet, benne angol szavak, mondatok…
– Angolt régebb óta tanultam, de tavaly október óta a németet is elkezdtem – meséli. – Hazajöttem Németországból, és azóta tanulom. Kérdésemre, hogy miért kezdte el, némi öniróniával így felel: – Hogy ne legyek olyan “kuka”. De élvezem, mindig is szerettem nyelveket tanulni. Oroszt tanultam, latint, görögöt is. Ezek a nyelvek azért jók, mert utánuk az angol is könnyebb, hiszen rengeteg latin eredetű szó van abban is, könnyebb megjegyezni.
Fogod tudni ezeket használni?
Kéne használnom, mert megint megyek karácsonykor a fiamékhoz Németországba, most meg utazok Dániába a húszéves lányunokámhoz, aki ott kint él, dolgozik.
Egy fiad és egy lányod van?
Igen, a fiam Németországban él egy éve, a menyem és a kisebbik gyerekük, egy fiú, most költöztek ki augusztusban Németországba.
Hogy került Dániába az unokád?
A gimnáziumban nem volt a legjobb tanuló, de amikor sikerült 17 évesen az angol nyelvvizsgája, akkor kinézett egy külföldi lehetőséget, és végül Dániában érettségizett. Ott maradt, szeret ott élni. Kicsi korában nagyon sok időt töltöttem vele, szoros a kapocs vele.
És a lányod?
Neki egy kislánya van, ők itt élnek Vásárhelyen.
Vásárhelyi lány vagy?
Nem vagyok vásárhelyi lány, én “gyüttmönt” vagyok. 1970 óta élek egyfolytában Vásárhelyen, de már ‘65-ben itt érettségiztem, egy évet jártam a Bethlen Gimnáziumba. Azután még visszamentem Pestre, főiskolára jártam.
Hová jártál?
A műszaki főiskolára, akkor még felsőfokú technikumnak hívták. Felsőfokú Építő- és Építőanyagipari, Gépészeti Technikum, fenn volt a várban, a Szabó Ilonka utcában az iskola. Fiatalkorom nagyon szép időszaka volt az a három év. Nagyon jó tanáraink voltak, a műszaki egyetemről jártak át tanítani minket. Nem volt könnyű, de nagyon jó és hasznos volt, mert utána én itt mint szilikátgépész helyezkezdtem el a porcelángyárban, 1970-ben. Tíz évig ott dolgoztam. 1968-ban mentem férjhez, férjem vásárhelyi volt. A főiskolán nagyon jó volt a csapat, mióta idősebbek vagyunk, rendszeresen találkozunk.
Akkor szép emlékek fűznek Budapesthez is.
Igen, szép helyen laktam, Budán. Éppen mondták a volt évfolyamtársaim nemrég egy talákozón: Hogy tudtál te onnan Budáról leköltözni Hódmezővásárhelyre? Hát hogy tudtam, az embert hozta a szíve, de énnekem a vidék mindig is vonzó volt. Pesten nem volt lehetőségünk lakáshoz jutni, a férjem akkor kapott pedagógus-kölcsönt, és akkor elkezdtünk építkezni. Vásárhely mindig is tetszett, nagyon jó levegője volt, mindig, amikor jött a vonat, a Kása-erdőnél beleszippantottam a levegőbe: olyan illata volt, hogy csuda. A pesti, rossz levegő után…
Budán hol laktál?
A Villányi úton, a Gellért-hegy aljában, ott nőttem fel.
Azért éles váltás lehetett ide költözni.
Igen, de amikor az ember fiatal, nagyon könnyen vált. És itt volt lehetőség lakásra, ott meg nem volt. Egy ötven négyzetméteres lakásban éltünk édesanyámmal meg a nővéremmel. Itt Vásárhelyen aztán egymás után születtek a gyerekeim, nem sok időre estem ki a munkából. A porcelángyárba mentem vissza, ahol nagyon jó volt a társaság Ezeknek a műszakiaknak nagyon jó humoruk van, jó köztük lenni! Nagyon jól éreztem magam. 1980-ban jöttem át a Csomiéphez, ott ismertem meg jobban az épületgépész szakmát, az épületgépészek által rajzolt rajzokat szerkesztettük meg. Az is nagyon jó időszak volt. Később még az Alunál (Alumíniumszerkezetek gyára – szerk.) is dolgoztam, ahová egy korábbi porcelángyári kollégám hívott. Ott egy kis profilváltás volt, míg a porcelángyárban présszerszámokat terveztünk, az Alunál különböző készülékeket, például hegesztőkészülékeket.
Elég szokatlan, hogy nőként ilyen férfias szakmát választottál.
Igen, de mindent meg lehet tanulni. Családi nyomásra azt szerették volna, ha orvos leszek, de oda nem vettek fel. Utólag egyáltalán nem bánom, örülök, hogy nem lettem orvos.
Hogyan kapcsolódtál a közélethez? Mindig vonzott a politika?
Igen, mindig vonzott! Édesanyám csuda nő volt, anarchista hajlamokkal, nem tudott megbékélni a kommunizmussal. Egyszer, amikor hazajött a munkahelyéről azt mondta: „Borzasztó, hogy itt mi van, én fölrobbantom az országházat!” Mondtam neki: „Hagyd már azt a szép épületet!” Anyu nagyon politikus alkat volt, rengeteget olvasott, a magyar történelemmel foglalkozott, az őstörténettel, én meg ittam a szavait. Nagyon hatott rám és a nővéremre is. 1986-ban a munkahelyünkön álltunk a rajzasztaloknál – mindig szólt a rádió halkan -, délben mondják a híreket, és akkor egyszer csak bemondták, hogy Mihail Gorbacsov azt mondta, hogy peresztrojkára, vagyis fordulatra van szükség. Akkor mondtam a többieknek, hogy “gyerekek, vége van, vége!” Aztán dominószerűen omlott össze, minél több igazságot mondtak ki. Amikor jött a 90-es rendszerváltás, rettentő boldogok voltunk! Természetes volt, hogy a Magyar Demokrata Fórumba léptem be. Benne voltak a vásárhelyi szervezetben az orvosok közül sokan, Grezsáék, Koszóék, én is a férjemmel együtt. 22-en alapítottuk, ‘88-ban. Aztán eljött a ‘90, és kellettek aktivisták. Sokan nem mertek egyáltalán foglalkozni ilyesmivel, de mi igen. Nagyon félős sose voltam! Nagyon bíztunk a változásban, ami utólag hagy némi kívánnivalót…De ne szaladjunk előre.
Dolgoztam az MDF irodán is, segítettem a kárpótlási jegyekkel kapcsolatban, sokaknak kellett magyarázni, hogy működik. ‘94-ben, amikor az MDF elbukta a választást, összeomlott bennünk minden. Akkor már elkezdtünk a tanyán építkezni, teljesen elfordultunk a politikától, kétségbe estünk, mi lett ezalatt a négy év alatt. De lekötöttük magunkat az építkezéssel. Akkor még nem tudtuk fogni a Vásárhelyi TV adását, be is zárkóztunk, nem foglkoztunk közélettel.
Aztán jött ‘98, és a Fidesz-kormány.
Igen, de én nem szavaztam a Fideszre. Talán ha életemben csak egyszer, akkor is csak azért, mert nem akartam az MSZP-re, Gyurcsányra szavazni, de csak itt helyben, mert országosan ‘94-ben már ott volt a MIÉP. Csurkának nagyon sok mindenben igaza volt, megmondta előre, mi fog történni. Grezsáék elbízták magukat. Két képviselőjük volt az országgyűlésben Vásárhelyről, Grezsa Ferenc, és Kószó Péter, aztán ők se lettek képviselők. Amikor Csurka megalapította a MIÉP-et, nem voltam tag, de az MDF-től, ami hamvába holt, lassan elmaradtunk, és elkezdtünk a MIÉP-be járni. De csak támogatólag, mert nagyon jó volt a társaság, Kovács főorvos vezetésével. Jó vitáink voltak. Jártunk Pestre Csurka nagygyűléseire, tehát nem maradtam ki teljesen a politikából.
Ők szélsőségesebb irányvonalat képviseltek, mint az MDF. Ez nem zavart?
Szélsőségesebb volt, de ez engem nem zavart. Mindig radikális voltam. A radikális gyökerest jelent, és ez engem soha nem zavart. Amúgy meg nem tartottam őket szélsőségesnek. Kimondták az igazságot, az még nem lehet baj?
2002-ben elbukta a Fidesz a választást, pedig még fenn voltam a nagygyűlésen, amit Orbán hívott össze a két választási forduló között, és hihetetlen tömeg volt a Kossuth téren, a hidakon. Aztán elbukták. A gyűlésen azért voltam ott, mert kétségbe voltunk esve, mi lesz, ha visszajönnek a kommunisták. Utólag viszont Horn Gyula úriember volt Orbánhoz képest, kétharmados többségével nem változtatott alkotmányt.
2006-ban, amikor újra nyert az MSZP, helyben újra Lázár győzött. Lázár János akkor megkérte a helyi MIÉP-es Kovácsot, hogy fogjnak össze, támogassa ő is. Kovács engem is fölhívott, hogy támogatnám-e így én is. Mondtam, hogy: “Én?! A Fideszt?! Soha!” Mondtam neki, hogy mindenki ott fogja őket hagyni amiatt, ha odaáll Lázár mellé. Úgy is lett. Akkor már volt egy négyéves előtörténete Lázárnak. Mondtam, soha nem fogok odaállni mellé.
Akkor alakult a Jobbik. Az ember a természeténél fogva választ pártot, én mindig is a radikálishoz vonzódtam, így kezdtem érdeklődni a Jobbik iránt, de nem léptem be. 2010-ben megkeresett Dombi-Kiss László, aki helyben akkor már a Jobbik elnöke volt, hogy elvállalnám-e a polgármester-jelöltséget. Nem akartam, kapálóztam, de arra hivatkozott, úgy “fűzött be”, hogy “most tehetne valamit a hazáért”, meg hogy valakit ki kell állítani a Jobbiknak is, mert ezzel a Jobbikot erősíteném. Elvállaltam.
Lázárral szemben?
Igen, akkor lettem én polgármester-jelölt. Rettentően zavart , úgy éreztem, mindenki engem néz, pedig senki nem nézett, sokan nem is tudták. Aztán Lázár egyszer meghallgatott a rádióban – volt egy beszélgetés a jelöltekkel – , és megállapította, hogy itt nem lesz gond rá nézve. Mégis, jobb eredményt értem el, mint Kis Andrea, akit az MSZP indított. 2014-ben megismétlődött ugyanez, azért, mert akkor Dombi Kendit kérte fel, aki elvállalta volna, de mindjárt rájöttek, hogy köztartozása van, nem lehet jelölt. Végül már csak én maradtam, nekem kellett indulni polgármester-jelöltként. Az MSZP pedig megint Kis Andit indította.
2018-ban már nyolcévnyi képviselői munka állt a hátam mögött, mindenki tudta, hogy volt egy módszerem, mindig jegyzetekkel készültem a közgyűlésekre, próbáltam belelátni a Fidesz vezette önkormányzat működésébe, próbáltam kitalálni, hol vernek át minket, hol kéne keresni a szabálytalanságokat. Egyszer a Havranek mondta, hogy ő szeretne betekinteni az egyik beruházásba, mondták, “nincs semmi akadálya képviselő úr!” Behívták, mutattak neki egy nagy kupac számlatömböt meg mindent, semmire nem ment vele. Kiröhögtek minket. Azt mutattak ki, amit akartak.
2018-ban viszont történt valami…
2017 decemberében. Akkor jelent meg Márki-Zay Péter. Mi akkoriban Kis Andival nagyon jóban voltunk – ellenségem ellensége a barátom-alapon. Mivel meghalt Almási, a polgármester, ki kellett írni egy időközi választást. Ijedeztünk, hogy megint nekünk kell indulni esetleg, de akkor hallottunk Márki-Zay Péterről. Nekem először a fiam mesélt róla, neki osztálytársa és barátja volt. Néha föl is kereste, járt hozzá, mindig nagyon lelkendezve mesélt róla, hogy milyen nagyszerű koponya. Nagyon boldogok voltunk, hogy megjelent, és nem nekünk kell indulni. Tényleg nagyon jó jelölt volt.
Ki volt az, aki végül felkérte Márki-Zay Pétert, hogy induljon?
Dombi Laci, meg Kis Andi mentek el hozzá, hogy induljon, én nem voltam ott. Péter aztán megnyerte a választást, de a tíz fideszes képviselő maradt a helyén. Négyen voltunk velük szemben ellenzékben. Nagyon nehéz másfél év jött. A polgármesternek is, akit a magunk módján próbáltunk védeni. Sok nemtelen támadás érte, aki figyelte az eseményeket, tisztában volt ezzel. 2019-ben aztán, amikor újraindult, már tíz körzetből kilencet sikerült megnyernünk. Akkor sikerült nekem is először egyéniben nyernem, Újvárosban. Nagy reményekkel indultunk neki, de nagyon hamar kiderült, hogy nem minden arany. Sajnos hamar kiderült, hogy Kis Andi, és végül is Krupiczer is – azt állítva, hogy Márki az ő hátán mászott föl, holott mi másztunk föl Péter hátán – így akarta az MSZP-t újra helyzetbe hozni, saját arcát megmutatni akár Péter kárára, és ez egyre jobban éket vert az együttműködésbe.
2019-től nagyon aktívan vettél részt a közgyűléseken, sok szópárbajod volt, különösen Cseri Tamással. Ezekre hogyan emlékszel vissza?
Megmondom őszintén, én ezeket nem néztem meg utólag. Olyanokra emlékszem csak, hogy amikor sikerült valamit röviden, tömören odavágni, jól válaszolni, és láttam, hogy a polgármester szinte ráfeküdt az asztalra, és úgy nevetett, akkor éreztem, hogy ez egy jó válasz lehetett. Majd ha nagyon ráérek, akkor visszanézem ezeket. Igyekeztem Pétert védeni, akivel szemben igazságtalan, nemtelen, hazug vádak hangzottak el.
Meg tudnád fogalmazni, miben volt más a 2018 utáni időszak a korábbiakhoz képest? Mondjuk egy Lázár János által vezetett, vagy “felügyelt” közgyűlés összehasonlítva a Márki-Zay Péter által vezetett közgyűléssel?
Lázár 2012 után már nem volt polgármester, hanem országgyűlési képviselő, aztán miniszter. De nélküle nem kezdődhetett el a közgyűlés. Pontosabban szólva, ha elkezdődött, akkor tudtuk, hogy öt percen belül megjelenik, és elfoglalja a főhelyet a közgyűlésen. Mindenki tudta, hogy valójában ő vezette a polgármesteri hivatalt, nem Almási István. Mindenki tudta, hogy ha őt valaki megkritizálja, akkor fejére vonja minden dühét, bosszúját. Csínján kellett vele bánni, mert senkinek nem volt kedve hallgatni, amiket aztán kapott tőle.
Lázár János tehát nem tűrt ellentmondást. De mit éreztél Márki-Zay Péternél, ő mennyire tűrte, tűri a kritikát véleményed szerint?
Péternek fantasztikus memóriája, nagyon jó esze van, nagyon művelt, nagyon kösse föl a gatyáját az, aki vele akar vitatkozni. Igencsak mindenre emlékszik. Tűrte a kritikát, de olyan sokszor igazságtalanul vádolták, hülyeségekkel, hazugságokkal. Pétert egyébként négyszemközt is lehet kritizálni, el is ismeri, amit el kell. De az ellenfelei nem olyan kritikával illették, ami megállta volna a helyét. Amikor támadták, ő mindig tényekkel válaszolt. Nem könnyű vele vitatkozni, mert nagyon jól felkészült, jó a svádája is.
Visszatérve a képviselői munkádra, úgy tudom, az újvárosi körzetben szívügyed volt az olvasókör.
Igen, ez egy nagyon jól működő olvasókör volt, Zsarkóné Sánta Zsóka vezette a Fidesz idejében, amíg meg nem nyertem Újvárost. Abban a pillanatban viszont lemondott – nem akart velem együttműködni, vagy Lázár utasítására, hogy semmi ne működjön – a tagok meg kiléptek az olvasókörből. Előtte százfős tagsága volt, jól működött. Zsarkóné leltár alapján átadott mindent, korrekt volt. A régi tagságból ketten-hárman maradtak, abból próbáltuk páran újjáépíteni. Jött a Horváth Tibi, Nagy Sanyiék, Pótáriékat is behívták, jött Varga Sanyi és felesége, aki most az olvasókör vezetője. Próbáltuk újraéleszteni a megszűnt olvasókört. A régiek árulónak tartották azokat, akik mégis csatlakoztak az olvasókörhöz. Mi újraalapítottuk, aminek polgármester úr is örült, ez volt talán az elsők között, amit sikerült újraalapítani. Amikor bejött a lehetőség, hogy támogatást kérjünk, akkor két-három olvasókör, ami jól működött, köztük a miénk is, sok pénzt kapott az olvasókör fölújítására – mi 15 millió forintot összesen, meg aztán az én képviselői hárommillió forintom is belement.
Varga Sanyi, aki a mostani vezetője az olvasókörnek, és Horváth Tibi remek programokat csinálnak, havonta van valamilyen rendezvény, népdalkör. Mindig van zenész, népdalokat énekelnek, őrzik a hagyományt. Vagy mindenki kérheti a nótáját, eléneklik együtt, megünneplik a nemzeti ünnepeket, paprikást főznek, gyerekműsorokat, programokat tartanak. Tényleg remekül működik, most már nyolcvan körüli tagja van. Óriási bulikat szerveznek. Sikerült az olvasókört 18 millió forintból fölújítani, úgy, hogy belül is nagyon szépen megcsinálták, újravezetékelték, kifestették, a melléképület tetejét is megcsinálták. Ebben volt civil támogatás is, mert Szappanos János vállalkozó, akinek jó barátai vannak az olvasókörben, kívülről teljesen fölújította az olvasókört, én pedig még az utolsó, ezévi képviselői keretemet fölajánlottam arra, hogy az udvart térkővel rakják ki, hogy lehessen nyáron is, jó időben rendezvényeket tartani. Ez tényleg a büszkeségem, egy remekül működő olvasókör. Nagyon jó társaság van ott, sokan járnak oda más olvasókörökből is.
Mire vagy még büszke, ami a körzetedet illeti?
Egyszer karácsony és újév között Ungewiss Katival bejártuk Újvárost este a sötétben, megnéztük az összes utca világítását. Így lett fölújítva a Síp utca, meg a Csomorkányi és a Makói út nagyon jó világítást kapott. Rendbehozták a Tuhutum utcát, fölszórták a szélét mart aszfalttal, ez Dombi Laci munkáját dicséri. Nagyon örültek neki a lakók. A két körzeti rendelő, ahol nyáron rettenetes meleg volt, szintén a képviselői pénzemből légkondit kapott. Megépült egy átjáró – ebben a polgármester úrnak van része – Újvárosból az Ipari Park felé. Föl lett újítva a Vörösmarty utca is, és több játszótér. Az egyikre focikaput kértek, ez is sikerült, ennek is nagyon örülök.
De van pár olyan dolog is, ami elmaradt. A Tuhutum utca nagyon kátyús, ezt már Turi Csabira hagyományozom. A kátyúzásra általában oda kell figyelni. Ha tőlem kértek valamit, én intézkedtem, és vissza is szóltam mindig, hogy mit intéztem. Újvároson volt egy utca, ami rövid volt, és sáros. Ott él egy mozgássérült hölgy, kérdezte, nem lehetne-e megcsinálni, mert ő nem tud kijönni a rokkantkocsival. 2023-ban végül megcsinálták, aminek én is, de a lakók, és különösen ez a hölgy nagyon örült.
Néhány volt képviselő vállalt további munkát külsős bizottsági tagként. Te nem. Miért?
Én, ha elvállalok valamit, figyelnem kell, hogy mindig ott is legyek. Most már inkább a kertemre, a házamra szeretnék koncentrálni. Röpködök a gyerekeim meg az unokáim között, azt akarom, hogy végre semmi ne korlátozzon. Hadd legyek végre nyugdíjas! Hetvennyolcadik évemben szerintem megérdemlem, hogy ne kössön semmi. Hogy végre szabad legyek. Még nem vagyok az, de nemsokára az leszek, úgy érzem. Azért szeretnék menni városi programokra, persze nem fogok begubózni!
Visszatérve a magánéleti dolgokra: mondtad, hogy tanyán építkeztetek. Most viszont nem tanyán élsz. Hogyan történt ez?
26 évig éltem tanyán. A férjem is ott lakott, de közben mi elváltunk. A gyerekek már családot alapítottak, egyre nagyobb teher volt fönntartani, rendben tartani. Egyhektáros terület tartozott hozzá. Amikor jó idő volt, a fiam egy évben tizenháromszor nyírta le a füvet. Végül megszületett a döntés, eladtuk, ide költöztem a Szent István utcára. Itt nagyon jól érzem magam. Akkor a kert itt még nem volt megcsinálva, én alakítottam ki. Minden nap boldog vagyok, hogy itt lakhatok.
Hány unokád van?
Három: egy húszéves, és két tizenhárom éves. Ők nem ikrek, hanem unokatestvérek. Két lány, egy fiú. A fiamék laknak Németországban. Október végén a nagylány unokámhoz megyek Dániába, karácsonykor meg a fiamékhoz Németországba. Nem akarok már semmit sem vállalni, mert én komolyan veszem, ha nekem kötelességem van. És én nagyon remélem, hogy már megtettem a kötelességem.
Mi az, amivel szeretnél még foglalkozni? Van-e hobbid?
Korábban nagy ritkán festettem, öt évben egyszer. Egyébként nincs hobbim, vagy talán az, hogy a házat rendezgetem. Lehet, hogy kifestem a házat belül fehérre, mert a fehér a kedvenc színem. De lehet, hogy nem lesz hozzá erőm.
Hogy ragadt rád az a név, hogy “Kutyu néni”?
Gyerekként elég eleven kislány voltam, anyu mindig mondta, hogy “rossz kutya”, a kutyából lett a ”kutyu”. Engem megsérteni nem lehet a “kutyu”-val. Ez aztán úgy került köztudatba, hogy Péter rögtön letegezett, amikor a körébe kerültünk. De ismert is minket. Tiszteletből nem azt mondta, hogy Kati, hanem Kati néninek szólított. A vejem pedig fideszes körökben többször “Kutyu néni”-ként emlegetett, szóval ez így jött. De nem sért, hiszen anyukám így hívott.
Mi az, amire a legbüszkébb vagy az életedben, és mi az, amire a legkevésbé?
A gyerekeire szokott az ember a legbüszkébb lenni. Meg anyura is büszke vagyok. Nagyon régen meghalt, ‘83-ban, csak hatvankét éves volt. Tálcán kaptam tőle minden ismeretet, tudást, amikor meghalt, úgy éreztem, most nekem kell mindennek utánanézni, utánaolvasni. Borzasztóan hiányzott, miután meghalt. Sokáig azt gondoltam, hatvankét évesen én is meg fogok halni, ezért akkortól már nem is festettem a hajamat. Anyuval öntudatlanul is nagyon azonosultam. Hogy mire nem vagyok büszke? Például magamra nem vagyok olyan nagyon büszke.
Van olyan, amit megbántál?
Nem, semmit. Mindent ugyanígy csinálnék elejétől fogva. Még ami nem sikerült, azt is ugyanígy csinálnám.
Mert ezekből ugye tanul az ember… Mit tanácsolnál Márki-Zay Péternek, mit adnál neki útravalóul, most, miután te már “kiszálltál” az ő történetéből?
Talán csak annyit, hogy az ellenségeit ne pátyolgassa. Ne melengessen kígyót a keblén.
És a mai fiataloknak, nekik mit?
Élvezzék az életet! Ne vegyék túl komolyan, ha probléma van, majd lesz valahogy. Biztos nagyon nehéz nekik, nekünk százszor könnyebb volt fiatal korunkban.