GYSEV: valóban perel az osztrák állam – szerintük Lázár János lépése veszélyezteti a gördülékeny együttműködést

Teszik ezt azután, hogy Lázár János indokolás nélkül kirúgta a magyar-osztrák cég osztrák vezérigazgató helyettesét. A magyar állam kivásárolná a GYSEV-ből az osztrák részesedést.

Az osztrák közlekedési miniszter szerint rengeteg osztrák adófizetői pénzt fektettek a vasútba az utóbbi években, és kár lenne a sikeres együttműködést felrúgni, írja a hvg.hu. Az osztrákok szerint kár lenne a több mint 150 éves (a cég jogelődjét 1872-ben alapították) felrúgni, bár a mostani, Lázár János által tett intézkedésekkel nagyon nehéznek látják a gördülékeny együttműködést a GYSEV-en belül. A keresetet azért is adták be, hogy megakadályozzák az egyoldalú felmondásból adódó további károkat.

Az elbocsátott Hana Dellemann arról beszélt, hogy a vasút többről szól, mint a nyereségről, a legfontosabb a jól működő szolgáltatás.

A miniszter az rtl.hu-nak azt is elmondta, hogy a hét elején fordultak a magyar bíróságokhoz GYSEV vezérigazgató-helyettesének kirúgása ügyében. Az osztrák részesedést viszont, ellentétben Lázár János kinyilatkoztatott szándékával, nem kívánják eladni. A cégben a magyar állam bír 65,5%-os többséggel, 28.3% az osztrák államé, 6,3% a Strabagé, amely osztrák cég.

A magyar állam kivásárolná mind a két osztrák részesedést, szomszédaink viszont egyelőre ezt nem szeretnék.

Lázár egyébként arról is beszélt, hogy 10 év alatt 6500 milliárd forintból modernizálnák a vasúti vonalakat (ebből 1500 milliárdot talán állna az európai Unió), meglátása szerint évente 650 milliárd forintot erre találni nem okozhat nehézséget.

bírósági perGYSEVLázár János