Gyermekvállalás: a többség már 30 év feletti

Jelenleg az újszülöttek többsége, 51 százaléka a 30 év feletti korcsoportoknál jön világra Magyarországon, és évente csaknem 100 ezerrel kevesebb gyermek születik, mint az 1970-es években – mondta Kamarás Ferenc, a Központi Statisztikai Hivatal főtanácsadója az Inforádiónak.

A hetvenes évek babyboomja idején évente 180-190 ezer gyermek jött világra. Aztán ez a nyolcvanas évek során 125-130 ezerre mérséklődött, és körülbelül ennyi volt a születések száma a rendszerváltás idején is. Ezt követően viszont jelentős csökkenésbe ment át: 1997-ben esett először 100 ezer alá a születések száma, és utána 2011-ben történelmi minimumot ért el, 88 ezerrel. Ilyen alacsony még a korábbi években, évtizedekben, sőt másfél évszázadban sem volt – emlékeztetett a szakember.

Ezt követően elindult egy emelkedés, és 2016-ben elérte a 93 ezret a születésszám. Az elmúlt három évben azonban ismét csökkenni kezdett, ebből az utóbbi két évben 89-90 ezer között ingadozik a születések száma évente.

A főtanácsadó szerint kitolódott a gyermeket vállalók kora is: jelenleg a 35-39 évesek is gyakrabban vállalnak gyermeket, mint a rendszerváltás idején a legmagasabb termékenységgel rendelkező 20-24 évesek.

Az átlagos gyermekvállalási életkort 23 év volt a kilencvenes években, a rendelkezésre álló utolsó, 2018-as adatok szerint ez már 28,8 év volt. Vagyis 5,8 évvel tolódott ki, hogy átlagosan hány évesen válik szülővé valaki.

KSHszületés