Gyerekjogokról adtak elő az UNICEF szakemberei az Ifjúsági Klubban

Május 29-én egésznapos program keretében az Ifjúsági Klubban az UNICEF Magyarország szakemberei és önkéntesei tartottak workshopot és előadást a gyermekjogokról, illetve ennek kapcsán az UNICEF Ébresztő-óra-programjáról. A program a magyarországi gyermekek és fiatalok számára nyújt interaktív módon lehetőséget megismerni az ENSZ alapvető gyermekjogait.

Délelőtt dr. Nagy-Balás Borbála előadását hallgathattuk meg, aki az UNICEF Ébresztő-óra programjának vezetője. Megtudhattuk, hogy az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány első országos iskolai programjáról van szó. A foglalkozásokat képzett szakemberek tartják, akik a gyermekjogokkal kapcsolatos speciális eszközök – például kártyacsomag – és játékos feladatok segítségével érzékeltetik a résztvevőkkel az egészen hétköznapi alapjogok meglétének fontosságát, elvesztésük következményeit.

Bemutatták továbbá a szervezet HelpAPP nevű mobilalkalmazását, amely a felhasználóknak segítséget nyújt az általános segélyhívó és a Kék vonal elérése mellett eligazodni akkor is, ha a közelükben valaki, vagy ők maguk bántalmazás áldozataivá válnak. Az alkalmazás ingyenesen letölthető és használható minden operációs rendszerrel.

Megismerhettük a szervezet néhány kutatását, például a COVID járvány és az azzal járó körülmények mentális egészségre gyakorolt hatásának vizsgálatát és egyes eredményeit, illetve az iskolás korosztály fizikai vagy verbális zaklatással, megbélyegzéssel (bullying) kapcsolatos tapasztalatait mind az online, mind az offline térben.

Informálódhattunk az ehhez kapcsolódóan kidolgozott Kiber KRESZ programról, amely a Készenléti Rendőrség és a Nemzeti Nyomozó Iroda Kiberbűnözés Elleni Főosztályának segítségével
kidolgozott többrészes oktatóprogram. Célja, hogy segítse a szülőket biztonságosabban
eligazodni az online térben, hogy könnyebben megelőzhető legyen a gyermekek áldozattá
válása.

Ezek után egy gyakorlat segítségével a hallgatóság is megismerhette a gyermekjogokkal
kapcsolatos kártyacsomagot.

A délutáni blokkban Balázs Orsolya és Nyári Júlia vezetésével folytatódott az előadás, akik maguk is
képzett trénerek, az UNICEF Magyar Bizottság Alapítványának önkéntes előadói. További
naprakész, a megyében is hasznosítható információkkal kiegészített kártyás gyakorlatokkal
folytatták a munkát, majd a napot kötetlen beszélgetéssel zárták.


Balázs OrsolyaÉbresztő-óra programifjúsági klubNagy-Balás BorbálaNyári JúliaUNICEFVásárhely