Folyamatos az éves parkolóbérletek árusítása

Már december végén elkezdődött és az új év első napjaiban is folyamatos az éves
parkolóbérletek árusítása. Eddig a szokásos forgalom felét bonyolították az ügyfélszolgálatok. Két helyszínen lehet ugyanis beszerezni ezeket, amelyek ára nem változott. Idén is például 36 ezer forintért lehet hozzájutni az egész városba érvényes bérlethez.

A tavalyi parkolóbérleteke idén már nem használhatók fel, így eljött az ideje gondoskodni az
újak beszerzéséről. Erre már tavaly év végén lehetőséget biztosított a város, de sokan hagyták
ennek intézést az utolsó utáni pillanatokra, 2022 első napjaira.

Általában azt lehet mondani, hogy 600-650 parkolóbérletet váltanak városunkban és
ennek a több mint a felét már megvásárolták. Várjuk továbbra is azokat a személyeket,
akik egész éves parkolóbérletet szeretnének beszerezni. Jelenleg, aki a belvárosban szeretne autójával szabályosan parkolni és még nem gondoskodott az éves bérlete beszerzéséről, annak a napi szelvényt vásárlók táborához kell csatlakozni, mert a közterületfelügyelet folyamatosan ellenőrzéseket végez és ha szükséges, büntet is.

-tudtuk meg dr. Laczkó Judit irodavezetőtől.

Két helyszínen lehet beszerezni az éves bérleteket a parkoláshoz: a Bajcsy Zsilinszky
70 száma alatt, a HVSZ Zrt. telephelyén, illetve, itt a Hősök tere felőli bejáratnál, a
régi okmányirodában szintén van lehetőség megvásárlására. A tarifa nem változott a korábbi évekhez képest, amit a meghosszabbított vészhelyzet is garantált.

Így továbbra is 36 ezer forintot kell fizetni az éves, egész városra érvényes bérletért, a lakóhelyhez kötött várakozási bérlet 10 ezer 800 forintba kerül, míg a napi jegy 600, óránként pedig 200 forintért lehet itt parkolni. Ez pedig azt jelenti, például Szegedhez képest Hódmezővásárhelyen jóval mérsékeltebbek a parkolási díjak.

bérletbüntetésévesHódmezővásárhelyparkolás