Földbirtokosok és kötvénytulajdonosok is ülnek a vásárhelyi közgyűlésben

Vagyonos és kevésbé módos emberek ülnek a vásárhelyi képviselő-testületben – derült ki a legfrissebb vagyonbevallásukból.

Márki-Zay Péter polgármester egy 2011-ben vásárolt, majd felújított házban lakik, mely mai értékét 68,3 millió forintban jelölte meg. Autója nincs, könyvtára viszont 2500 körülbelül 1,8 milliót érő kötetből áll. Birtokában van 1983 óta egy jelenleg 3423 darabból álló 1,8 millió forint értékű érmegyűjtemény is. OTP Önkéntes Nyugdíjpénztári biztosítása 8,6 milliót ér. Megszűnt ugyanakkor az Union Nyugdíjbiztosítása, s a lakástakarék számlája, mellyel lakáshitelét törlesztette. Gazdasági társaságnak nem tagja, a polgármesteri fizetése (a törvény alapján) havi 1,3 millió forint, melyhez 195 ezer forint havi költségtérítés jár. Jutalmat nem vett fel, ahogy nem kapott az utóbbi 5 esztendőben sem. 22,7 millióval tartozik pénzintézetnek, 3 millióval pedig vele egy háztartásba élő, kereső gyermekének.

Gyöngyösi Ferenc alpolgármester tulajdonában van egy 651 négyzetméteres telken álló Móra Ferenc utcai lakóház, illetve 2021 óta az Andrássy út 3. szám alatti 178 négyzetméteres ingatlan, azaz a New Penna Club. És tulajdonosa egy Kisfaludy utcai 705 négyzetméteres ingatlannak is. 2019 óta tulajdonosa egy Audi A6-os személygépkocsinak és egy utánfutónak. 3,5 millió forint készpénze és 500 ezer forint pénzintézeti számlakövetelése van. Már csak 9,3 milliós hitelt görget maga előtt. Ez egy éve még kétszer ekkora, 18 millió volt. Alpolgármesterként 1 millió 40 ezer forint a havi jövedelme, s 156 ezer forint a költségtérítése. Ügyvezetője a Vásárhelyi Ízös Kft-nek, de ebből jövedelme nem keletkezett, mert nem történt osztalékfizetés. Ingatan bérbeadásból havi 100 ezer forint jövedelme származik, és havi 40 ezer forint családi pótlékot is kap.

Kis Andrea alpolgármester két magánnyugdíj pénztárban is tag, alpolgármesteri havi jövedelme 195 ezer forint, ingatlana nincs, de van egy 3 milliós bankbetétje, s egy 2016-ban vett Opel Corsája.

Berényi Károly társadalmi megbízású alpolgármester 1994 óta fele részt tulajdonosa egy 210 négyzetméteres lakóháznak, 4 millió forint készpénze van. Gyermekorvosként havonta 2,2 millió forintot keres, alpolgármesterként 448 és fél ezret. Egészségügyi vállalkozásának 66 százalékos tulajdonosa és ügyvezetője.

Mester János egy 82 négyzetméteres szegedi ingatlan és két garázs tulajdonosa, s felerészben a birtokában van 1,5 hold szántó. 2006-ban vásárolt egy Skoda, míg 2021 augusztusában egy Mercedes személyautót. Kincstárjegyben 40 milliót tart. De van egy 80 ezer forintos kötvénye és 2×50 ezer forintos lakásvásárlási megtakarítása. Háziorvosként havonta 1,98 millió forintot keres, képviselőként pedig havi 186 ezer forintot kap.

Krupiczer Ferenc tavaly óta 85 százalékban tulajdonosa egy 70 négyzetméteres lakóháznak + 15 négyzetméteres melléképületnek.  2011 óta van egy Keevay RY 6-os robogója. Pénzintézeti követelése 4,5 és 1,5 millió forint. Nyugdíjas, de ügyvezetőként 97 százalékban tulajdonosa a KrupArt Kft-nek.

Lőkösné Nagy Sarolta felerészben tulajdonosa egy 2013-ban vásárolt 80 négyzetméteres lakóháznak. És 2018 óta van egy Suzuki Vitara személyautója. Iskolatitkárként havi 451 ezer forint a jövedelme.

Fejes Péter felerészben tulajdonosa egy 1989-ben vásárolt családi háznak, van egy 6 hektáros szántója, és egy 2,5 milliós hitele. Nyugdíját szoba bérbeadással egészíti ki, ebből havi 140 ezer forint a jövedelme, míg a földje bérbeadásából évi 65000 forint.

Gyutay Katalin 2020 óta tulajdonosa egy 67 négyzetméteres lakóháznak, és van egy 24 éves Toyota személyautója. 3 milliót ér a Pannónia életbiztosítása. Félmilliót forintban, hármat devizában tart a bankban.

Otlokán Mihály egy 2013-ban vásárolt Alfa Romeot birtokol, 68 ezer 500 forint ápolási díjat, valamint 136 ezer képviselői tiszteletdíjat kap havonta, és felerészben kedvezményezettje egy 6 milliós életbiztosításnak. Üzletkötőként havi 148 ezer forintot kap.

Benkő Zsoltnak van egy 120 négyzetméteres lakóháza és egy tanyája. Egy körülbelül 20 hektáros szántó pedig 3842/9266-od részben az övé, de Földeákon felerészt tulajdonosa egy 1,4 hektáros szántónak is. Egy Fiat Pandája és egy Citroen Grand Picassoja és egy Honda motorja van, bankban 3,5 milliót tart, a hitele pedig 6 millió forint. A Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft-től havi 460 ezres fizetést kap, családi gazdálkodóként és egyéni vállalkozóként eseti 2,9 millió és 167 ezer forintos jövedelmet tüntetett fel.

Bálint Gabriella egy 138 négyzetméteres házal, egy 35 négyzetméteres lakással rendelkezik, van egy Opel Astrája és egy Suzuki Vitarája. 4,2 milliós hitelt görget maga előtt. Van egy 3,8 és egy 3,1 milliós, illetve egy 822 ezres, valamint egy 620 ezres biztosítása. A Kapcsolat Központ vezetőjeként havi 689 ezer forint a jövedelme.

Cseri Tamás felerészben tulajdonosa egy 58 és egy 55 négyzetméteres lakóháznak. Van egy Yamaha motorja és 9 milliós hitele. Iskolai könyvtáros és tanárként havi 420 ezer forint a fizetése. Kréta adminisztrátorként további 25000 forint üti a markát.

Galambos Kornélné  kéthatod, azaz egyharmad részben tulajdonol egy 82 négyzetméteres lakóházat, s övé egy mártélyi üdülő fele, utóbbinak a haszonélvezője is. Iskolatitkárként havonta 326 ezer forint a fizetése. Bankban 95 ezer forintot tart.

Horváth Zoltánnak van egy 120 négyzetméteres lakóháza, egy Kia személyautója, 7,6 milliós értékpapírja, és 100 ezer forint készpénze. Projektmenedzserként havi 320 ezret, a HFC ügyvezetőjeként havi 300 ezret, edzőként 150 ezret, képviselőként pedig havi 195 ezret kap.

bevalásképviselővagyonVásárhely