Fizetett hirdetésben tolja a helyi Fidesz a hazugságot

Szórólapon beterítették a várost, a facebookon fizetett hirdetésben tolják.

A csütörtöki közgyűlésen is szóba került az a 32 millió forintos büntetés, amit a várossal a Közbeszereztetési Döntőbizottság fizettetett, mert a város a személyszállításra vonatkozó törvényben előírtak szerint, ahogyan az eddig is történt Vásárhelyen és az ország szinte mindegyik településén: koncessziós eljárás keretében szerződött (és végre van aláírt szerződése) a tömegközlekedést végző céggel.

Tegnap a közgyűlésen Márki-Zay Péter sorolta a tényeket, mi is megírtunk mindent, amit érdemes a busz-ügyről tudni.

De úgy tűnik a helyi Fidesznek nem mérvadó a rendőrség határozata, most fizetett hirdetésben tolják a facebookon, miután minden postaládába eljuttatták a valóságtartalmat nélkülöző kiadványt.

Az önkormányzat jogi lépéseket fontolgat.

buszhazugságHódmezővásárhelyi Fidesz