Figyelmeztető sztrájkot tartanak a makói Continental munkásai ma déltől

A maszkhasználat és a távolságtartás szabályai mellett tartják meg ma 12-14 óra között a Makói Gumiipari Szakszervezet szervezésében.

A sztrájkot a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. makói telephelyének minden dolgozója számára meghirdetik. A gyülekezést a gyár területén belül a munkáltatók, kívül a jogszabályok tiltják.

A megmozdulás célja, hogy a dolgozók megkapják a kihirdetett juttatásokat és jobb munkafeltételeket biztosítsanak nekik.

A szakszervezet kéri, hogy a résztvevők meleg ruhában és maszkban jelenjenek meg és tartsák a távolságot.

Aki sztrájkolni akar, az közvetlen felettesét előzetesen bármikor tájékoztathatja. Akik részt vesznek benne, azok legkésőbb a munkabeszüntetés előtti kötelesek nyilatkozni, ellenkező esetben a távollétük nem igazolt és jogsértést követnek el. A szakszervezet közlése szerint a sztrájkban való részvételt a munkáltató nem akadályozhatja meg.

ContitechMakósztrájk